“Erkölcsös teremtés” – Hujber Feri fülig szerelmes egykor felnőttfilmes feleségébe

Hujber Ferenc nemrég tért vissza Angliából, és itthon máris új kihívások elé néz. Feleségével, Szőke Krisztinával együtt szerepet vállalt a Nyerő Páros idei évadában, most pedig gőzerővel próbál egy színházi előadást. A 49 éves színész most elárulta, amellett, hogy szerelme rendkívül élvezte a forgatást, a kapcsolatuk is erősödött általa.

Kitálalt Hujber Feri: Az igazság az állandó részegség mögött – Megdöbbentő vallomás a gyógyszerek hatásáról

Sokévnyi botrányos viselkedését magyarázta meg végre Hujber Feri, aki Hevesi Tamás műsorában öntött tiszta vizet a pohárba. Elmondása szerint direkt játszotta az őrültet, és egyetlenegyszer sem adott beállva interjút. Mint mondta, a sok kávé a szívére ment, így folyamatosan gyógyszert kell rá szednie, viszont mindez nem gátolja a színészkedésben.