Újabb betegség sújtja a brit királyi családot: titokzatos fertőzés kínozza Kamilla királynét

Újabb betegség sújtja a brit uralkodó családot. Bejelentették, hogy Kamilla királyné egy „titokzatos” mellkasi fertőzés miatt kénytelen kihagyni a protokoll által előírt hivatalos eseményeket, mert otthon lábadozik. Nagyon nehéz ez az esztendő a família számára, hiszen III. Károly király és a trónörökös felesége, Katalin hercegné is rákos betegséggel küzd. Ezek után érthető, hogy aggódnak az alattvalók.

A III. Károly király karácsonyi bulijának meghívottja a botrányhős öccse

Valóban a szeretet ünnepe lehet idén a karácsony a királyi család számára. Ugyanis III. Károly, békét kötött botrányhős öccsével és meghívta őt is a família közös partijára. A prosztatarákkal küzdő uralkodó számára ugyanis az a legfontosabb, hogy megölelhesse szeretteit. Már el is kezdte feldíszíttetni a norfolki kastélyukat, ahol hagyományosan II. Erzsébert rendezett minden évben karácsonyi összejövetelt.

A brit királyi család válsága II. Erzsébet halála után

Már két éve nincs közöttünk II. Erzsébet. A 70 éven keresztül uralkodó brit királynő után káosz maradt, és több csapás is sújtotta a famíliáját. Utódja III. Károly király és Katalin hercegné is rákkal küzd. Kedvenc fia, a szexbotrányba keveredő András „eltűnt a süllyesztőben”, unokái Vilmos és Harry között pedig továbbra is dúl a testvérháború. Romokban hever a birodalom.