Édes álmok plüssbarátokkal – Az emberek harmada alváshoz játékfigurát választ

A magyar felnőttek kétharmadának van plüssállata, és minden harmadik felnőtt rendszeresen plüssfigurával alszik – derül ki egy kutatásból. A felmérés szerint a pihe-puha figurák sokak számára érzelmi támaszt nyújtanak és hozzájárulnak a nyugodtabb alváshoz. Járai Máté például nem viheti kedvencét tévézni, mert ahogy megfogja, el is alszik.

Egy híres színész asszony meglepő kijelentése a házasságáról: az igaz szerelmet kívánja más nőtől a férjének

Járai Máté és Kíra 2004. szeptember 21-én álltak oltár elé, így az elmúlt napokban immár huszadik házassági évfordulójukat ünnepelhették. A házaspár hazánk talán egyetlen ismert párja, akik nyíltan vállalják, hogy nyitott házasságban élnek, ezért gyakran meg is kapják a kérdést, hogy ez náluk hogyan is működik pontosan. Most igen meglepő dolgokat árultak el ezzel kapcsolatban.

Járai Mátéék titkos nyaralási szokása, amit nem hagynak ki senképpen

Noha Járai Máté és felesége nyíltan beszéltek többször is arról, hogy gyakorlatilag nyitott házasságban élnek, kettejük kapcsolata mindemellett a legharmonikusabb, amiért rendszeresen tesznek is. A nyaralást például cseppet sem veszik félvállról, hiszen minden évben ragaszkodnak hozzá, hogy kizárva a külvilágot csak maguk legyenek. Ez alól csak néha tesznek kivételt, mostani nyaralásuk pedig olyan jól sikerült, hogy a hazaút is igencsak nehezükre esett.

A Kalandra fal új évada robbanó kezdettel: Sebestyén Balázs, Majka, Hajdú Péter és Schoberték feltűnése mellett még Megyeri Csilla is csatlakozik a sztárokhoz

A Kalandra fal hamarosan megújulva tér vissza az televíziónézők képernyőire. Az első adásban ráadásul egy olyan műsorvezető párost láthatnak azok, akik az RTL-re kattintanak, amelyet előtte még soha. A gameshow elsőadásában ugyanis Sebestyén Balázs és Majka vezeti majd a műsort. De lehullt a lepel arról is, hogy kik lesznek az első hét sztárvendégei.

Járai Máté ijesztő balesetet szenvedett

Járai Máté újabb célt tűzött ki maga elé, mégpedig, hogy elindul a Balaton-átúszáson, noha valójában gyerekkora óta nem igazán tud úszni. A színész a nyaralójuk felújítása, berendezése mellett, valamint a színházi próbák között elkezdett úszni tanulni, mert a fejébe vette, hogy mindenképp teljesíteni akarja versenyt. Igen ám, de egy szerencsétlen mozdulatnak köszönhetően megsérült a lába.

Járai Máté megrázóan őszinte vallomása a gyerekkoráról: „Az emlékek egy része fájdalmasan szemlélteti, hogy nem mindig figyeltek rám a szüleim úgy, ahogy szerettem volna”

Járai Máté kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogy mi miatt fordult a színház felé. Elmondása szerint már gyerekként is folyton azt játszotta, hogy hivatásos színész, de ennek volt egy szomorúbb oka is. Úgy véli, nem mindig kapta meg a megfelelő figyelmet és szeretetet a szüleitől.

Visszatér a Fort Boyard – Izgalmas újdonságokkal a kihívásokra kész versenyzők és műsorvezető mellett

Közel 25 év után az RTL kelti életre Fort Boyard – Az erőd című műsort, amelyben a sztárok csapatokra osztva teszik próbára az ügyességüket és erőnléti, illetve logikai képességeiket. A kalandjáték résztvevői a Franciaország területén található Fort Boyard nevű erődben berendezett különleges helyszíneken egymással küzdve méretik meg magukat különböző extrém játékokban, ahol a találékonyságuk, ügyességi képességeik, illetve elszántságuk dönt majd arról, hogy ki kerül ki győztesként a műsorból.

A félszavak ereje: Eszenyi Enikő és Járai Máté különleges barátsága

Gyerekkori álmát éli át Járai Máté. A Jászai Mari-díjas színművész hét éves korában fogalmazta meg magának először, hogy szeretne Eszenyi Enikő oldalán színpadra állni. Két és fél évvel azután, hogy kiemelt szerepet játszott a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő rendezésében, Kecskeméten a Cirkuszhercegnőben, most egyenrangú partnerként állnak színpadra. Sőt, az Élet Rapszódia két szereplője a Blikknek elárulta, több van köztük munkakapcsolatnál, barátok lettek.