A Megható történet a visszavágásról: Katalin visszanyeri otthonát és boldogságát

Ez aztán a váratlan és pozitív fordulat. Nemrég még arról számoltunk be, hogy a bíróság csak másfél millió forintos illeték fejében hajlandó foglalkozni Csordás Katalinék ügyével, ám most arról értesítették a nőt, megtörtént a perfeljegyzés. Azaz, elindulhat a per annak érdekében, hogy megállapítsák, visszakerülhet-e a nő neve az elárverezett ingatlanának tulajdoni lapjára. Emlékezetes, az árverésről a Fővárosi Törvényszék jogerősen kimondta, hogy hatálytalan. Az ügy fejleményeit hónapok óta követi figyelemmel a Blikk.

Az amerikai kormány bejelentette a TikTok betiltását: vége a népszerű alkalmazásnak az Egyesült Államokban?

Az Egyesült Államok egyik szövetségi bíró testülete tegnap helybenhagyta azt a törvényt, amely előírja a kínai székhelyű ByteDance-nek, hogy a jövő év elejéig eladja népszerű rövid videós alkalmazását, a TikTok-ot az Egyesült Államokban. A washingtoni kínai nagykövetség a törvényt kereskedelmi rablásként kritizálta. A TikTok pedig természetesen azt tervezi, hogy fellebbez a döntés ellen a Legfelsőbb Bíróságnál.

Magyarország és Kína között létrejöhet kiadatási egyezmény

Tuzson Bence igazságügyi miniszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel egyetértésben előterjesztette, hogy Magyarország és a Kínai Népköztársaság között legyen kiadatási egyezmény. A létrehozáshoz szükséges meghatalmazási okiratot Szijjártó Péternek kell kiadnia. Ezután Tuzson Bencének a kormány elé kell terjeszteni a határozat tervezetét.

Megdöbbentő számban ingáznak a magyar munkavállalók: Betonakadállyal zárták le az utat Ausztriában

Ennek nem fognak örülni a magyar ingázók: betonakadállyal zártak le az autósok elől egy utat Burgenlandban, amely a magyar ingázók egy részének lerövidítette az utat a munkahelye felé. A soproni határállomástól néhány kilométerre lévő lehajtó balra Kelénpatak (Klingenbach), jobbra Cinfalva (Siegendorf) felé vitte a forgalmat. Az előbbi település azonban megelégelte a sok autót, és arra kérte a tartományt, zárják le azt az utat.

Botrány a TV2 sztárja körül: Kiskorú lánytól vásárolt szexért Szolnoki Szabolcs

Kifizette a bírságot, hogy elkerülje a börtönt a TV2 Házasság első látásra című párkapcsolati műsor milliárdosa, Szolnoki Szabolcs. Az 51 éves férfi ellen megrontás miatt adott ki elfogatóparancsot a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja. Mindez csütörtökön jelent meg a police.hu-n, majd pénteken eltűnt – mint megtudtuk, Szabolcs kiegyenlítette a kiszabott bírságot.

Az új igazságügyi miniszter: Trump már bejelentett egy új jelöltet Gaetz botránya után

A botrányairól híres Matt Gaetz floridai kongresszusi képviselő helyett Pam Bondit jelöli Donald Trump a legfőbb ügyészi posztra, amely az Egyesült Államokban az igazságügyi minisztérium vezetését is jelenti. Az új jelölt korábban Donald Trump jogi csapatának is a tagja volt. A megválasztott elnök szerint Bondi nagyon keményen bánt az erőszakos bűnözőkkel 20 éves ügyészi karrierje során.

Végrendelet: a családi béke megőrzésének kulcsa

Csaknem tíz százalékkal többen végrendelkeztek közjegyző közreműködésével az idei első félévben, mint egy évvel korábban. A tapasztalatok szerint gyakran végrendelkeznek olyan házaspárok, akik egyikük halála esetére szeretnék biztosítani a másiknak járó vagyont – írja közleményében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. Hiába élnek ugyanis vagyonközösségben, ha egyikük nevén van egy ingatlan, egy bankszámla, egy cég vagy egy autó, és a többi örökös nem ismeri el a túlélő házastárs tulajdonjogát, végrendelet vagy házassági vagyonjogi szerződés hiányában csak a bíróságon érvényesítheti házassági vagyonközösségi igényét.

Az elkerülhetetlen vég: Karsai Dániel hitelesen meséli el betegsége történetét könyvében

A nemrég az ALS nevű betegségben elhunyt alkotmányjogász nem csak a jogi területen alkotott maradandót. Akik kedvelik a színházat, azok betekintést nyerhettek abba, milyen küzdelmei voltak Karsai Dánielnek és hogyan kebelezte be a férfi életét az izomsorvadást okozó betegség. Karsai élete szinte utolsó percéig küzdött azért, hogy döntést hozhasson a saját életéről, pontosabban annak végéről, ám még a Strasbourgi Bíróság sem kedvezett a jogász szándékának.

A határok és a fegyelmezés helyes egyensúlya a szülői-nevelői kapcsolatban

Elfogadja a magyarok többsége, hogy a rossz gyerek pofont kapjon vagy kiabáljanak vele a szülők. Az IDEA Intézet egy éves időtávlatban elemezte az internetes kommenteket a témában és arra a megállapításra jutott, hogy a suhintás, a pofon, az ütés, az ordibálás a magyar családok többségében elfogadható nevelési eszköznek számít. Kivéve a durva fizikai agressziót, ami sérülést okoz a gyereknek, ezt egyöntetűen elutasítják honfitársaink.

Nemzetközi büntetés: Az oroszok rekord összegre büntették a Google-t

Csillagászati bírságot kapott a Google egy orosz bíróságon, miután a YouTube 2020-ban letiltott több orosz csatornát is. Az elképesztő összeg négy évig húzódó bírósági ügy eredményeként született, azonban a jelenleg megítélt 20 decillió dollárnyi pénz olyan magas, hogy nincs is ennyi a világon. Ugyanakkor nem valószínű, hogy ez a bírság tényleg hatással lesz a vállalatra.