A Ronaldo plasztikai sebészeti botrányában perel az orvos
Cristiano Ronaldo azonban nem fizetett, az orvos emiatt beperelte az ötszörös aranylabdást.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Cristiano Ronaldo azonban nem fizetett, az orvos emiatt beperelte az ötszörös aranylabdást.
Néhány hete született ítélet a bíróságon egy majdnem hét éve elhúzódó perben. Az RTL több száz millió forintos büntetést kapott miután jogsértést követett el azzal, hogy a nekik dolgozó ügyvédi iroda valamennyi jogászát átcsábította magához, valamint felmondta a szerződését az irodával, ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítve a Szepesi Ügyvédi Iroda működését. A jogsértőnek bizonyult lépés több mint 500 millió forintjába kerül a cégcsoportnak.
Nagyjából kétmillió forintot buktak, nem jutottak el Rodoszig, nem látták a tengert, nem kortyoltak koktélokat. Ehelyett megalázták őket, rendőrt hívtak rájuk, igazoltatták, megszondáztatták, majd drogtesztet is elvégeztek rajtuk. Röviden így lehetne összefoglalni Piák Kinga és Rill István „álomnyaralását”. Múlt hétfőn kora reggel nem engedték felszállni őket a Rodoszra induló gépre, mert azt fogták rájuk, hogy „alkoholos befolyás alatt állnak”.
Csak arra eszmélt, hogy a rolleres fiú elesik előtte a járdán: nem volt sem ütközés, sem gázolás – állítja az autót vezető Krisztina, aki néhány napja egy határozatot kapott a rendőrségtől, amiben az áll, hogy 65 ezer forint pénzbüntetéssel sújtják, illetve három hónapra bevonják a jogosítványát. Csakhogy – érdekes módon – őt senki meg sem kérdezte.
Erre maga az édesapa sem számított: enyhébb váddal állhat majd bíróság elé a férfi, aki lánya zaklatójával szemben akart igazságot szolgáltatni. Mint megírtuk, Gyovai István augusztusban gázolt el Vácott egy férfit, aki nem sokkal korábban letámadta 15 éves lányát és meg akarta erőszakolni. Többen lefotózták, ahogy a zaklató István autója alá kerül, majd az apuka félmeztelenül kipattant a kocsiból és egy baltával a kezében próbálta felelősségre vonni a molesztálót. Annak ellenére, hogy az esetről készült felvételek bejárták az internetet, senki nem akadt, aki elítélte volna ezért az édesapát – most pedig úgy tűnik, a törvény is elnézőbb lesz vele szemben.
A bicskei gyermekotthon több áldozata is kötbért kér, mert tavasszal a Belügyminisztérium nyilatkozott a kártérítésükről. Egy kártérítésekben jártas ügyvéd szerint a hatóság megszegte a titoktartási kötelezettséget, mivel annak alapján még a megállapodás tényét sem hozhatták volna nyilvánoságra, a konkrétan kifizetett kártérítést meg pláne.
Tatán egy anyát és kéthónapos csecsemőjét, valamint 19 másik, a háború elől Magyarországra érkező kárpátaljai magyart , – akik nagyrésze gyermek, – küldenének az utcára. A történet szinte hihetetlen, de sajnos igaz: a menekültek lakhatási támogatását megvonták, így végül egy magánszállásról kell távozniuk.
Nyilvánosságra hozták Imane Helif és Lin Ju-ting két laboratóriumi vizsgálatát.
Az amerikai nő súlyos allergiás rohamot kapott, miután a Disney World Orlando egyik éttermében vacsoráztak. Az özvegye 50 ezer dolláros kártérítést követel, de a Disney jogi csapata szerint el kéne utasítani a férfi keresetét.
Hamarosan sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Választási Iroda, illetve elkezdődik az érvénytelennek minősített fővárosi szavazatok újraszámolása. A folyamat várhatóan a délutánra vagy estére fejeződik be. Cikkünk frissül!
Négy évvel ezelőtt a dohai hatóságok egy repülőtéri szemetesben találtak meg egy csecsemőt, így a katari légitársaság leszállította a nőket a járataikról és nőgyógyászati vizsgálatra kötelezte őket. Öt nő olyannyira felháborodott a történteken, hogy keresetet nyújtottak be emiatt.
Középiskolás lányával és élettársával került az utcára tavaly szeptemberben egy pécsi család, miután kilakoltatták őket az önkormányzati otthonukból. A szerencsétlenül járt família új lakásról még csak nem is álmodhat, az elmúlt fél évben a kocsijuk maradt az egyetlen menedékük, amiben éjszakánként alszanak.