A Díjban Végtelen Múzsa: Kaszás Attila emlékének újabb méltatója

Hatalmas elismerésben részesült a hétvégén Balla Eszter színésznő: ő kapta ugyanis a Kaszás Attila-díjat. A különleges elismerést 2008-ban, egy évvel a legendás színész halála után hozták létre, és minden évben egy olyan színművésznek ítélik oda, aki az évadban kiemelkedő művészi teljesítmény mellett jelentős közösségépítő szerepet vállalt a társulatán belül.

A Nemzet Színészének lerontott sírja: a gyalázat térdig érő gaz között

Megdöbbentő felvételek jutottak szerkesztőségünk birtokába a minap a 2014-ben elhunyt Gera Zoltán sírjáról. Olvasóriporterünk hívta fel a figyelmet arra, hogy bár a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas művész közel tíz éve búcsúzott a földi léttől, ám azóta sem állított neki senki méltó síremléket. Úgy tudjuk, gyermekeket, unokákat is hagyott maga után a művész, így különösen szomorú a szakadt hant a koporsója felett.

A visszatérő Jordán Tamás: Az orvosoknak már nincs dolga velem

Mindenkire alaposan ráijesztett Jordán Tamás, amikor április végétől folyamatosan lemondta az önálló estjeit és a Rózsavölgyi Szalonban meghirdetett előadásait is. Mint kiderült, a színművész több hétre kórházba került, s egy kisebb beavatkozáson is átesett. Most azonban jó hírt közölt a Blikk-kel: teljesen jól van, így ősztől ismét láthatjuk a színpadon játszani.

A betegágyból üzent Jordán Tamás: így küzd a Kossuth-díjas színművész

Jó hírek érkeztek Jordán Tamásról. Ahogy azt a Blikk elsőként megírta, a Kossuth-díjas színész már a május 3-i Nemzet Színésze választáson sem volt jelen, A széllel szembe című, április 29-i miskolci előadói estjét is le kellett mondania. Nemrég pedig a kórházi ágyán fogadta hívásunkat. Mindenkit igyekezett megnyugtatni: túl van egy beavatkozáson és reméli, hamarosan hazaengedik.

Dobó Kata őszinte vallomása: „Vezekelnem kellett”

Dobó Kata számára A miniszter félrelép című film hozta meg az országos ismertséget, amelyet követően felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Ám az iskolában mindössze egy évet töltött, majd Amerikába költözött. Ez elsőre mesésen hangzik, ám a színész-rendező azt mondja, miután visszatért Magyarországra, nem fogadta tárt karokkal a szakma, vezekelnie kellett a döntéséért.

Az utód keresése a Nemzeti Színházban: színészlegendák a helyszínen – Fotók

Közel három hónappal Benedek Miklós halála után csütörtökön újra összegyűlnek a nemzet színészei a Nemzeti Színházban, hogy megválasszák a legendás művész utódját. A közvélemény körében az izgalom nagy, hiszen rendhagyó módon több hónap is eltelt a színész halála és a választás között, aminek információink szerint Vidnyánszky Attila januári balesete az oka.

Színészek reakciói a Nemzet Színésze és Nemzet Művésze elismerések összevonására

Két és fél hónappal Benedek Miklós halála után is üresen tátong a Nemzet Színésze csoport tizenkettedik tagjának fenntartott hely. A cím jelenlegi birtokosai, Pogány Judit, Lehoczky Zsuzsa, Udvaros Dorottya, Almási Éva, Molnár Piroska, Bodrogi Gyula, Szacsvay László, Cserhalmi György, Király Levente, Tordy Géza és Jordán Tamás, ám a soraikba kerülő leendő tag kilétét még mindig titok övezi.

Egy utolsó búcsú Benedek Miklóstól: Az emlékek könnyeivel a szívünkben kísértük utolsó útjára

Kedd délután végső búcsút vettek Benedek Miklóstól a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában. A családtagok mellett barátok, pályatársak, tisztelők sokasága jelent meg a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Nemzet Színésze címmel elismert színművész temetésén, aki január 9-én hunyt el méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében.