Kozma atya utolsó nyugalomra helyezése: Orbán Viktor is részt vesz a búcsúztatáson a Szent István Bazilikában

A Szent István-bazilikában gyászmisével búcsúztatták péntek délután Kozma Imrét, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét. A temetés napján a bazilika a déli harangszó után bezárt, estig csak a gyászolók, majd az előzetes regisztrációt kitöltő megemlékezők léphettek be, akiket 16 óra után az altemplomba is beengedtek. Itt helyezték örök nyugalomra Kozma Imre atyát, akit az egész világ megismert jóságáról, segítő misszióiról.

Edző keresi volt tanítványát: Ónodi Henrietta együttműködésre szólít fel az Egyesült Államokban

Újra tanítványáért, az olimpiai bajnok Ónodi Henriettáért küzd korábbi mestere, Unyatyinszki Mihály. Az edző és a tornásznő egykor mesés sikereket élhetett át együtt. Most pedig a tréner abban bízik, hogy a barcelonai olimpiai aranyérmes a szívrohamát követően újra talpra tud állni, és egy nap talán újra beszélhetnek, találkozhatnak.

Egyetemisták összefogása: rekordösszegű adomány palackgyűjtésből – Céljuk kiknek segíteni a pénzből

206 850 forint értékben gyűjtöttek össze palackokat a hallgatók a BME Egyetemi Napokon. Ez összesen 4137 flakont jelent, amelyek árát hiánytalanul a Fábián Juli Emlékalapítványnak ajánlják fel a rendezvény szervezői. Az elhunyt énekesnő nevét viselő alapítvány fő célja olyan zenészek támogatása, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak fellépni, alkotni, dolgozni, így elesnek a pénzkereset lehetőségétől.

A Szofiért futott 500 kilométer: Egy igazi hőst tisztelve

A budapesti Hősök teréről a nyíregyházi Hősök terére fut el Nádudvari Péter ultrafutó az 500 Km Szofiért jótékonysági futó akció részeként. A Prima-díjjal is kitüntetett gyógypedagógus így gyűjt adományokat az agydaganattal küzdő kislány gyógykezelésére. A kilométereket most is bárki örökbe fogadhatja, ezzel is segítve Szofi németországi kezelését. A kölni terápiákra eddig ugyanis jól reagált a szervezete, és ezek a kezelések jelentik tehát szinte az egyetlen reményt a tízéves gyerek gyógyulásra.

Világítótoronyok a tűzben: Ausztrál tűzoltónaptár 2025 – Életmentők és kisállatok szívet melengető egyesítése

Kár tagadni, hogy nők millióinak remeg meg a térde, ha a férfi tűzoltókra gondol. Az életmentőkről már 32 éve minden évben megjelenik egy naptár Ausztráliában, és a naptárból származó bevételét jótékony célokra fordítják. 2025 sem kivétel, mutatjuk az idei felhozatalt, ami garantáltan nem okoz csalódást a hölgyeknek.

A rekordszintű állatvédelmi akcióban résztvevő Csősz Boglárka nagy reményekkel vállalja a támogatást

Magyarország eddigi legnagyobb állatvédelmi jótékonysági gyűjtését indítják el Kápolnán, melynek háziasszonya és védnöke Csősz Boglárka színésznő. A kampány célja, hogy legalább 12 tonna állateledelt gyűjtsenek tavaszig a kompolti, felnémeti és hatvani állatvédők számára. Az AMTS Autó, Motor és Tuning Show is csatlakozik a kezdeményezéshez, ahol a látogatók adományokkal támogathatják a menhelyi állatokat. A színésznő a kampány kapcsán most elárulta többek között azt is, honnan ered ez a rendkívül mély szeretete az állatvilág iránt.

A Magyar Péter által megszerzett különleges festmények: az ő és Orbán Viktor ábrázolása összpontozva

Magyar Péter úgy döntött, megvásárolja a róla és Orbán Viktor miniszterelnökről készült festményeket. A mesterműveket drMáriás készítette, melyeket az ArtMarket kiállításon tártak a nagyközönség elé. A megvásárolt festményeket később érverésre bocsátja a TISZA Párt elnöke, a bevételből pedig szegény sorsú családok karácsonyát támogatja.

Sean Greasly: A világ legújabb hőse, aki saját nappalijából hódította meg az Everest csúcsát

Sean Greasly Las Vegas-i otthonában addig gyalogolt egyhuzamban föl-le a lépcsőjén, amíg mindkét irányban teljesítette a Mount Everest 8848,86 méteres magasságát. A brit férfi, aki a koronavírus-járvány idején mentális problémákkal küszködött, ezzel hivatalosan is világrekorder lett. Rendkívüli kihívását ráadásul nemes cél vezérelte.

Rejtve tátongó kincs: Máté Péter dal, mely végre felfedezésre került – ki lesz az énekhangja?

Nevezhetjük akár kultúrtörténeti pillanatnak is, amikor Weszely Zsuzsa megtalálta a fiókban azt a kottát. Talán ő maga lepődött meg a legjobban a különleges ereklye láttán, hogy aztán egyszer csak megrohanják az emlékek. Tudniillik egy olyan Máté Péter dalt talált, amelyet a fiatalon elhunyt, népszerű énekes neki írt. S most a 72 esztendős, egykori előadóművész azt szeretné, ha megtörténne az ősbemutató és a közönség is hallhatná a slágert. De ki az a Weszely Zsuzsa, akit Susanna Filesch néven tisztelnek Európában? És aki hiába él Münchenben, 2016-ban állami kitüntetést vehetett át Budapesten.