Az elveszett magyar bérek nyomtalanul
Mire a boltba jutnak, a magyarok már csak fele bérüket tudják elkölteni.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Mire a boltba jutnak, a magyarok már csak fele bérüket tudják elkölteni.
A magyarok közt 3 millióan élnek a szegénység állapotában, a szülőknek kifejezetten nagy anyagi nehézségeik vannak.
A hölgy más sikereket is magáénak tudhat.
Három év alatt 80%-kal nőtt a nyaralás ára. De nem mindegy, hogy egyedül vagy társakkal vágunk neki az útnak.
A magyarok nyugdíja nem csak itthonról nézve tűnik kevésnek.
A miniszter a 444-nek azt is elmondta, hogy a „bevallott jövedelme azért nem kevés”, ebből fizette az útját is. Interjút is ígért a lapnak.
Nagyot változott a helyzet az elmúlt években.
A magyarok egy része 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kap. Mutatjuk, ezt hogyan lehet elérni.
Kevesebb mint gondolnád.
Több mint 700 ezer magyart érintő javaslatot fogalmaztak meg.
Megkérdezték a magyarokat, mennyi pénzre van szükségük a mindennapi élethez.
Megállt a fiatalok jövedelmének növekedése.
A módosítás a társadalombiztosítási rendszer működésére is kihathat.
Az Európai Unióban a magyarok fogyasztása volt a legalacsonyabba múlt évben. 2022-ben a bolgárok még mögöttünk álltak, viszont a tavalyi, 17 százalék feletti itteni infláció miatt ők is lehagytak minket.
A minisztérium szerint a fizetések vásárlóereje gyorsuló növekedésnek indult, tehát egyre többet ér a családok jövedelme.
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölte a Fidesz–KDNP köztársasági elnöknek a Balatonalmádiba kihelyezett frakcióülésén. A 67 éves jogász 2016 óta az Alkotmánybíróság tagja, így a szabályok szerint neki is évente kötelező vagyonnyilatkozatot tennie.
Felszámolható lenne a nyugdíjak összege közötti különbség.
A harmadik legnépszerűbb szak volt a pszichológia szak.
Nincs karácsony Kevin nélkül – szokták mondani. A Reszkessetek betörők című film 1990-es megjelenése óta az ünnepi időszak része, azon viszont már ritkábban gondolkodunk el, vajon mennyit is kaszálhattak volna Joe Pesci-ék, ha Kevin mégsem marad otthon. Nos, minden valószínűség szerint nagyon-nagyon sokat, ugyanis a McCallister-família vagyoni helyzetét tekintve az Egyesült Államok felső 1 százalékába tartozik.