Aurelio titokzatos döntése: Miért törölte le a fényűző táskája fotóját és mit árul el ez róla?

Aurelo elmondása szerint sokat változott a börtönben: a vehemensebb, ingerlékenyebb oldalát teljesen maga mögött hagyta, lenyugodott és már készen áll a családi életre. Az egykori botrányhős mára már elsősorban a szülő szerepben tetszeleg, és fontos számára, hogy minél tovább éljen a kislánya miatt. Elárulta, mi miatt döntött úgy, hogy leveszi a netről a másfél milliós táskáját.

A küzdelem árnyoldalai: egy SMA-beteg története a gyógyszer várakozásáról

A baj tényleg nem jár egyedül, hanem csőstül jön. Sándor Judit okkal érezheti úgy, hogy az egész világ ellene fordult. Az ötvenöt éves asszony tíz esztendeje veszítette el a férjét, azóta egymaga kénytelen gondoskodni súlyosan beteg gyermekéről. Ricsi már betöltötte a tizenhatot, mégis mindössze huszonkilenc kiló. Egy genetikai eredetű baj miatt elsorvadnak az izmai, amitől előbb csak a mozgás válik nehézkessé, majd lehetetlenné, végül a páciensek lélegezni sem tudnak önállóan. A betegség nevét egy egész ország ismerhette meg az elmúlt években: SMA.

A Szerelem Ragyogása: Hajas László fél évszázados korkülönbség ellenére boldogan partizik fiatal feleségével – fotó

Hajas László nemcsak szakmai életében sikeres, hanem magánéletében is megtalálta a boldogságot. Feleségéért, Juditért már 27 éve rajong, és a köztük lévő harmónia példaértékű. A sztárfodrásznál 15 évvel fiatalabb hölgy szépségével és eleganciájával most a közönséget is elkápráztatta, amikor megjelent férje oldalán.

Azbesztügy: Az állam felelősséget vállal az azbesztözvegyekért

Vissza már nem hozhatja az áldozatokat, de a gyászoló szeretteiknek valamelyest talán nyugalmat adhat az Alkotmánybíróság döntése a másfél évtizede tartó azbesztperek kapcsán. A testület határozata következtében az állam nem bújhat ki a felelősség alól, kártérítést kell fizetnie mindazoknak, akik a selypi cement- és azbesztgyárban keletkező méregtől betegedtek meg.

Az egész világ összeomlása: Soltész Rezső vallomása

“Amíg csak élek, énekelek én”– így szól Soltész Rezső legismertebb dalának refrénje, amit egy ország énekelt egykor, és valóban, aki bekapcsolódott annak garantáltan jó kedve lett. Soltész Rezső jellegzetes dauerolt fürtjeivel robbant be a köztudatba szólóénekesként az 1981-es Táncdalfesztiválon, miután a Corvina együttes frontembereként számos slágert elénekelt.

A bűntudat pokla: egy anya szívszorító vallomása a gyermek elvetéséről

Hamarosan, november 18-án indul a TV2 Házasság első látásra című műsorának második évada, ahol ismét tizenkét szerelemre vágyó résztvevő életébe láthatnak bele a tévénézők. Közülük is talán az egyik legizgalmasabb karakter, a 46 éves Fecső Judit, aki korábban megélte a szerelmet és a boldogságot egykori férje oldalán, ám a kapcsolat megcsalással végződött, aminek súlyos következménye lett.

A titokzatos halál és az igazságszolgáltatás kettős drámája

Felmentette a bíróság Dezső Lajost, akit gyilkossággal vádoltak. A vádhatóság szerint a szentesi Dezső Lajos 2006-ban megölte volt élettársát, K. Juditot. Az ügy érdekessége, hogy az áldozat hosszú ideig a baksi temetőben volt elhantolva névtelen nőként, és csak 2020-ban azonosították be. Ráadásul az orvosszakértők azt sem tudták megállapítani, hogy az asszony halálát mi okozta.