A hatóságok lebuktatták a rendőrt Bács-Kiskunban: drogkereskedelem a nyilvánosság előtt

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított rendőrt. A megalapozott gyanú szerint 2024. november 13-án egy Bács-Kiskun vármegyei város élelmiszerboltjának parkolójában egy szolgálaton kívüli rendőr jelentős mennyiségű kannabiszt, valamint kokaint adott át a vásárlójának, amiért cserébe közel négymillió forintot vett át.

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított rendőr őrizetben: súlyos eset egy parkolóban történt rajtaütéssel

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomozást rendeltek el egy Bács-Kiskun vármegyei rendőrrel szemben. Az ügyben a nyomozó ügyészség szerdán a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével összehangolt eljárást hajtott végre. A kábítószert értékesítő férfit a nyomozó ügyészek a helyszínen elfogták, majd több helyen kutatást végeztek.

A balkáni drogkartell magyar vezetőjét életfogytiglan ítélték! Hazahozták a bűnös Teneriféről

V. Tamást korábban már jogerősen 8 évre elítélték, míg a 2019-2021 közötti drogügyletei miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Győri Osztálya folytat vele szemben eljárást. A hatóságok elől több mint három évig bujkáló férfit a reptérről egyből a börtönbe vitték. Az ANOM és a Sky ECC ügyek egyik fő gyanúsítottjáról van szó.

A holland kannabisz termesztés visszaesése és más kábítószerek népszerűségének növekedése

Kevesebb kannabiszt termesztenek Hollandiában, amióta több ország is engedélyezi a növény termesztését, de nőtt az igény a dizájnerdrogok iránt. Bár a hatóságok egyre kevesebb kannabiszültetvényt számolnak fel, az ország még mindig a globális kábítószer-kereskedelem egyik kulcsszereplője. Országszerte egyre több olyan laboratóriumot találnak, ahol többféle kábítószert tudnak előállítani.

Az év legnagyobb drogfogásának részletei: 16 tonna kokainos gyümölcs Nagylaknál!

Rekordméretű drogfogást hajtott végre a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség Nagylaknál, a magyar–román határon. A 16 tonnányi kokainnal átitatott, fagyasztott gyümölcsszállítmány megállításához, a gyanúsítottak elfogásához a román kormányfő is gratulált. A keddi műveletet és azokat, amelyek ezután következnek több hónapos nyomozati munka előzte meg.

Az elrabolt brit milliomost végre szabadon engedték

Épen és egészségesen szabadították ki a rendőrök azt a brit milliomost, akit barátnőjével együtt raboltak el Ecuadorban. A 78 éves Colin Armstrongot szombat reggel 15 fegyveres férfi egy autó hátsó ülésén hurcolta el a villájából, ahol Katherine Paola Santosszal együtt élt. Egy rossz minőségű videófelvételen később látható volt, hogy Santost tűzszerészek veszik körül, és egy robbanószerkezetet távolítanak el róla, de a rendőrök azt gyanítják, hogy ez csak színjáték volt.

A rejtélyes ügy: Egy vietnámi férfi Közép-Európában a kolumbiai drogkartell pénzmosójaként

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy nemzetközi drogkartell megbízásából Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, valamint 19 társával szemben, akik Kolumbiából származó, majd Nyugat-Európában értékesített kábítószerek után befolyt, összesen 46 milliárd forintnak megfelelő összeg tisztára mosásában vettek részt.