Álcázott kábítószer: Az igazi görögdinnye rejtélyes külsővel.
Görögdinnyének álcázott kábítószert fogtak a vámosok
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Görögdinnyének álcázott kábítószert fogtak a vámosok
Erre nem sokan számítottak: Matthew Perry halálának ügyében öt embert vádoltak meg, köztük három olyat, aki közel állt a színészhez.
A hétvégén – az ügyeletes ügyész indítványának helyt adva – a nyomozási bíró egy hónapra letartóztatásba helyezett egy 31 éves és egy 24 éves brit állampolgárt, akik a rendelkezésre álló adatok szerint a Budapesten megrendezett Sziget Fesztiválon drogkereskedelemmel foglalkoztak – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.
A nyomozók háromszor ütöttek rajta a kábítószer-kereskedők zuglói központján. A hatóságok legutóbb pont a drogok eladás közben ütöttek rajta V. Ferencen, akit elfogtak, majd előállítottak a kerületi rendőrkapitányságra. A szerek, továbbá a porciózásra alkalmas mérleg mellett több mint 400 ezer forintot is találtak a férfi lakásában.
Három ember szorult kórházi ellátásra, miután egy fedélnélkülieket segítő aucklandi jótékonysági szervezet véletlenül potenciálisan halálos adag metamfetamint tartalmazó cukorkát is tett élelmiszercsomagokba – közölték szerdán az új-zélandi hatóságok. Az aucklandi jótékonysági szervezet közleménye szerint a cukorkát egy adományozótól kapták, és nem tudták, hogy kábítószert tartalmaz, mert az cukorkás papírba volt csomagolva. Mintegy 400 embert keresnek, aki kapott az élelmiszercsomagokból.
10 órát töltöttek a hatóság emberei a IX. kerületben augusztus 6-án, kedden, amely során 10 személyt fogtak el. Az előállítottak között egy olyan férfit is elfogták, aki ellen már 6 körözés volt érvényben, és rég a büntetését kellett volna töltenie. Videón mutatjuk a ferencvárosi razzia pillanatait.
Majdnem száz rendőr részvételével tartottak komplex bűnügyi, rendészeti akciót a főváros V., VI. és VII. kerületében, a razziában 29 embert fogtak el – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.
Egyre nagyobb problémát okoznak a kábítószeresek Budapesten. Nemrég a II. János Pál pápa tér kellős közepén kaptak lencsevégre fiatalokat, akik fényes nappal sem riadtak el attól, hogy drogozzanak.
Egy nemzetközi összefogásnak köszönhetően csaptak le a nyomozók arra a magyar férfire, aki Hollandiából származó kábítószerek Magyarországra juttatását szervezte. Egy 60 éves pécsi férfiről van szó, tőle került elő a közel 6 kilogramm kábítószer.
A botrányhős ellenőrizni fogja gyermekét, mert nem akarja, hogy mindenben rá hasonlítson.
Hárskúton fogták el a 39 éves férfit, akit korábban már többször eltiltottak a vezetéstől, de ennek ellenére ő ismét motorra szállt. Ráadásul kábítószert fogyasztott, mielőtt felült volna a járműre. Megpróbált meglógni a rendőrség elől, azonban a hatóságok Hárskúton sikeresen elfogták. Videón mutatjuk a rendőrségi üldözést.
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki felfegyverkezve, golyóálló mellényben járta Budaörs utcáit, amíg a rendőrök elfogták. Az intézkedő rendőrnek figyelmeztető lövést is le kellett adnia, majd gázspray és testi kényszer alkalmazásával fogták el az elkövetőt. Garázdaság bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt ítélhetik el.
Hétfő délután Brunn am Gebirge-ben egy 32 éves román férfi szándékosan hajtott bele tizenkét tonnás teherautójával egy pünkösdista templomba, miután azt állította, az egyház tönkretette az életét. Az incidens során senki sem vesztette életét, de egy nő sokkot kapott, a férfit pedig a helyszínen letartóztatták. A rendőrség vizsgálja az esetet. Az első jelentések szerint nem zárható ki vallási indíték, illetve az sem, hogy a férfi kábítószer vagy alkohol hatása alatt állt.
Az Árpád hídi tragédiával kapcsolat csütörtöki sajtótájékoztatóján a rendőrség elárulta, hogy már szerda reggel kivonultak a balesetet okozó férfi óbudai otthonához kábítószer-fogyasztás miatt. Akkor eljárást is indítottak ellene, de szabadon távozhatott. Még ezen az estén a saját és másik két ember halálát okozta, miután – feltételezhetően bedrogozott állapotban – a forgalommal szemben hajtott fel az Árpád hídra. Felmerülhet a kérdés, a rendőrség miért engedte szabadon szerda reggel?
A balesetet okozó férfit a tragédia előtti hajnalon már előállították, kábítószergyanús anyagot találtak nála, és a gyorstesztje is pozitív volt. Azonban az őrizetbe vétel feltételei nem álltak fenn, így szabadon engedték.
Megdöbbentő információ derült ki az elkövetőről.
A férfi a Tavasz utcában kötött el egy taxit és elhajtott a helyszínről. A halálos baleset előtt még egy másik autóval is ütközött, majd onnan is odébbállt. Újabb részleteket árult el a rendőrség a tragédiáról, amiben az ámokfutón kívül két ember meghalt.
Zacher Gábor kifejtette a véleményét a külföldi fiatalok ügyéről, akik egy THCJD hatóanyagot tartalmazó édesség elfogyasztása utána kerültek toxikológiára. Szerinte sokkal ütősebb anyagot fogyaszthattak a fiatalok a THC-nál. A szakértő azt is elmondta, mikor kerülhetnek ki a toxikológiáról a fiatalok.
Összesen 31 külföldi állampolgárt vittek be egy budapesti toxikológiára, miután egy THCJD nevű anyagot tartalmazó édességet fogyasztottak. A Blikket egy hozzátartozó kereste meg, aki a neve elhallgatása mellett mesélt a brutális tapasztalatairól.
Tragédiába torkollott egy esküvői rendezvény Északkelet-Franciaországban: álarcos fegyveresek támadták meg a vendégsereg egy csoportját.
A férfi a rácsok mögül üzent azoknak, akik narkózni akarnak.
Egy év hat hónap börtönre ítélte – három évre felfüggesztve – a Siklósi Járásbíróság annak a teaszeánsznak a szervezőjét, amelyen 2022 júliusában Sáfrány Emese és Béres Anett is részt vettek, utóbbi pedig a szertartás után majdnem az életét vesztette.
Újabb veszélyes kihívás terjed a TikTokon: több kamasz is belehalt már a krómozásba.
Feltételezett kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának nyomozói. Mintegy 368 millió forint értékű drogot foglaltak le, a bűnszervezet négy tagját pedig őrizetbe vették.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt négy személlyel szemben, akik Budapesten hoztak forgalomba drogot. Egyikük nagy tételben árulta a szereket. Az általuk közvetített és más kábítószerektől egy fogyasztó önkívületi állapotban megsebesült, majd később az életét vesztette.
Hiába jelentették be a Peaky Blinders mozifilmet, az egyik ikonikus főszereplő, Paul Anderson rettenetes formában van.
Egy 2017-es drogügye miatt börtönbe vonult Manuel. A rapper nemrég még Párizsban járt, a Dunán hajókázott, illetve koncerteket adott a rajongóinak, aztán derült égből villámcsapásként érkezett a bejelentése a közösségi oldalán: rácsok mögé kerül egy régi ügy miatt.
Elképesztő mennyiségű kokaint foglalt le a görög rendőrség Pireusz kikötővárosban: egy garnélarákokkal teli konténerben találtak rá a kábítószerre.
Csütörtökön az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma hivatalosan is kezdeményezte, hogy meginduljon marihuána veszélyes kábítószer státuszának megszűntésére vonatkozó eljárás.