Kalandos út a megszerezhetetlen szurkolói csoportért

Élvezzük, hogy az Európia Unió tagja vagyunk, azt is, amikor vasárnap délután, néhány órás autóút végén kávét iszunk Bécsben, a Mariahilfer Strasse valamelyik elegáns bárjában. S az is felemelő érzés, hogy elindulhatunk a magyar sportolók után, Párizsba az olimpiára, vagy Stuttgartba, egy Eb-futballmeccsre. A szabadság vándorai vagyunk, ahogy megénekelte nekünk Demjén Rózsi. A szépkor felé sétálók tudják, mekkora kincs ez.

A természet hívó szava: Gyere, gyere ki a hegyoldalba!

Mentünk büszkén véges-végig a lenini úton, és azt énekeltük, hogy: „Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse…!”, s közben a magasba emeltük a Vörös Csillag Traktorgyár, a Lenfonó Vállalat és a Légycsapógyár feliratú táblákat. Vonultunk, ahogy a rendszer és a párt megkövetelte. Aztán egyszer csak elérkeztünk a Tabánba, és ott egészen mást énekeltünk. Például azt, hogy: „Gyere, gyere ki a hegyoldalba…” S ott voltunk a hegyoldalban, immár átváltozva.