A család végtelen boldogsága: 73 év után visszatalált a hosszú ideje eltűnt fiú
73 év után talált vissza a családjához az elrabolt fiú.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
73 év után talált vissza a családjához az elrabolt fiú.
Egy 24 éves fiatal lecserélte az amerikai álmot egy finnországi szigetre, amelyet mindössze 31 ezer dollárért, vagyis kevesebb, mint 11 millió forintért vásárolt meg. A félig amerikai, félig finn Oliver Russell 2024 márciusában vásárolta meg a szigetet a barátnőjével, és azóta is minden szabadidejüket ott töltik, hogy építsék és szépítsék közös otthonukat.
Komoly elismerésben részesült az egykori kormányzó.
A hollywoodi sztárok örökké élnek a filmjeiken keresztül – vélik a rajongók, de ők sem gondolták, hogy elhunyt kedvenceik tovább is dolgozhatnak… Márpedig a nagy mozivállalatok ezen dolgoznak a mesterséges intelligencia segítségével. Kiderült, hogy a Star Wars-legenda James Earl Jones, aki Darth Vader hangját adta, olyan szerződést kötött, amely lehetővé teszi a Disney számára, hogy halála után is felhasználhassa jellegzetes hangját a sci-fi franchise-ban.
Vilmos herceg számára csak a látszat fontos?
Orbán Viktor Facebook-oldalán osztotta meg, hogy szombaton Arnold Schwarzeneggerrel találkozott. Miután sofőrködött és testőrködött a filmsztár-politikusnak, kiderült, hogy még edzeni is beállt mellé. Sajnos azonban a magyar kormányfőnek rá kellett jönnie, hogy kisebb fitneszcélokat kell kitűznie maga elé, mint eddig, főleg, ha továbbra is a politikára akar koncentrálni.
Még a legártatlanabbul kinéző madarak is szerepelnek a világ legveszélyesebbjei között. Kettőt te is nagyon jól ismersz.
Britney Spears fia, Jayden James szeptember 12-én lett 18 éves.
A kicsi halálát ráadásul nem más okozta, mint az anyja.
Harry herceg megható dolgot tett, mikor legutóbb Angliában járt
Közúti baleset érte a minnesotai kormányzó, Tim Walz gépkocsikonvoját egy autópályán. A kormányzó nem sérült meg, viszont az őt kísérő munkatársait és az újságírókat szállító járművekben súlyos károk keletkeztek. Walz – aki Kamala Harris alelnökjelöltje – éppen a kampánykörút következő állomására sietett, amikor a tömegkarambol történt.
Harry herceg a régi barátaitól kért segítséget.
Kalifornia államban elfogadták a törvényt, amely előírja, hogy a halott sztárok mesterséges intelligencia által létrehozott digitális képmásának felhasználásához beleegyezés szükséges a rokonoktól. A cél az, hogy ezzel segítség az elhunyt hírességek hagyatékának a megőrzését. Így a döntéshozók bizonyos fokú ellenőrzést képesek gyakorolni az AI által létrehozott hamis másolatok felett.
Az elmúlt időszak Szebeni István életében hatalmas változásokat hozott. A TV2 Tények egykori műsorvezetője otthagyta a biztos tévés állását, hogy elinduljon Ráckeve polgármesteri posztjáért a választáson, ám a próbálkozása nem sikerült, vesztett. A Blikk megtudta azonban, hogy nem ez az egyetlen dolog, ami kudarcba fulladt az életében: Szebeni István és felesége, Anita ugyanis már nem alkotnak egy párt, több mint 12 év után tönkrement a kapcsolatuk.
Akár száz évnél tovább élnek, és egészségesebbek is a kék zónák lakói. A szakértő szerint ezek a legfőbb titkaik.
A rendőrség konkrét információkat nem közölt a történtekről.
A kávéfogyasztás öröklődő szokás, amely bizonyos mértékű genetikai terhet hordoz magában. Egy friss tanulmány megállapította, hogy a genetika is jelentősen befolyásolja a kávézást, ami különböző egészségi problémákkal, többek között az elhízással és a pszichiátriai állapotokkal is összefüggésben van. A kutatók azért azt hangsúlyozták, további vizsgálatokra van szükség a genetika és a környezet közötti összefüggések feltárásához.
A szülők teljesen ledöbbente, amikor rájöttek mit ivott az étteremben a kislányuk.
Egy fantasztikus apa-fia programon készültek a friss képek.
Harry hercegnek honvágya van.
Már az orvosok sem tehettek érte semmit.
Amanda Bynes mára már nem az a babaarcú természetes szépség, ahogy a legtöbben emlékezhetnek rá.
Egy névtelen férfi megmentette a piknikezést, a medve pedig feladva a lehetséges földi javak kifosztását, inkább nyúlcipőt húzott, és elmenekült a lapáttal hadonászó ember elől.
A színész régóta és bevallottan küzdött drogproblémákkal, de halála előtt azt állította, hogy tiszta. Az asszisztens 15 év börtönnel nézhet szembe.
Mindössze 49 évet élt. Halálát agresszív agydaganat okozta.
Gena Rowlands a szerepéhez hasonlóan Alzheimerrel küzdött.
Hihetetlen felvétel!
Harry herceg azt képzelte, az apja megbocsát neki, de nagyobbat nem is tévedhetett volna
A filmtörténet egyik legsajátosabb humorú géniusza, sokak szerint bárhol, bárkit meg tudott nevettetni. Képes volt arra is, hogy összetörje a szívünket – elég, ha csak a Good Will Huntingban nyújtott apai jelenlétére gondolunk (amiért négy jelölésből az egyetlen Oscar-díjat kapta), vagy a Holt költők társaságában játszott inspiráló tanárra. 10 éve hunyt el Robin Williams.
A mókás teve imád a család konyhájában téblábolni.