A Megasztár versenyzője három napig kiütve volt súlyos betegségtől

A Megasztár második válogatóján a hideg is kirázta az öttagú zsűrit Gulyás Tibor hangjától. A tehetségkutató műsor versenyzője a Say Something című dal mellett a saját történetével is meghatotta az ítészeket és a közönséget. Elárulta, hogy évek óta súlyos betegséggel küzd, és már többször is kórházba került. Az énekes most elmondta, hogyan kezdődött a kálváriája.

A Dögös Tolvai Reni bemutatja legújabb popsirázós dalát nagy bejelentéssel együtt

10 év után Tolvai Reni új nagylemezzel jelentkezik, amely egy ízig-vérig feminin popalbumnak ígérkezik, így március 8-án, Nőnapon érkezik „TR Album” címmel. A sokoldalú énekesnőről köztudott, hogy nem szégyenlős megmutatni magát, de most bevállalta azt is, hogy a szexről énekeljen tabuk nélkül. Mindezt nem egyedül teszi, hiszen a formabontó zenei stílusáról ismert DZSINDZSER is hozzászólt a témához.