Király Viktor az ikrek világában: egy élet két lelkével
Király Viktor betekintést engedett Bennel való hétköznapjaiba.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Király Viktor betekintést engedett Bennel való hétköznapjaiba.
Az énekesnő és Kökény Tamás nem élnek együtt, mégis nagyon boldogok.
A színésznő mostanában egy meg nem nevezett férfival randevúzgat, és az anyjával él New York külvárosában. Sokat nem árult el a jelenlegi pasijáról.
A történetben azonban van egy csavar.
Immár több mint 20 éve egy párt alkot Hevér Gábor és a felesége, Myriam. Boldog házasságban élnek, amit a szokásosnál nagyobb korkülönbség sem zavar meg. A színész most először mesélte el a találkozásuk történetét, illetve azt is, hogyan fogadták őt a neje szülei. Akkoriban ugyanis ő már a harmincas évei elején járt, Myriam pedig még a 20-at sem töltötte be.
Bár csodálatos gyermekkora volt, valamint az édesapjával is mindig nagyon jó kapcsolatot ápolt, Kocsis Tibor csak a húszas évei végére döntötte el: vállalja az identitását. Elmondta, még az éfesapja reakciójára sem emlékszik, annyira izgult.
Szöllősi Györgyit és férjét ritkán látni együtt, közös képeken, annak ellenére, hogy a férfi is a médiában dolgozik tévésként, akárcsak a kedvese. Sebestyén Ákos és Szöllősi Györgyi még a középiskolában ismerték meg egymást. Eleinte csupán baráti kapcsolat volt közöttük, idővel azonban egymásba szerettek.
Ugyan Szöllősi Györgyi férje is a médiában dolgozik tévésként, feleségével is csak ritkán látható közös képen.
Ben Afflecket csütörtökön komor arccal látták távozni Los Angeles-i irodájából, amikor felesége, Jennifer Lopez meglátogatta őt ott az európai utazása után. Nemrég röppent fel a hír, hogy a színész minden holmiját elhozta a feleségével közös otthonukból, illetve nagyon úgy tűnik: nem lesz hosszú életű a házasság.
A Blikk nagy heti horoszkópjából most megtudhatja, mit ígérnek önnek a csillagok a következő napokra.
A sztárpár rádöbbent, hogy nem egyre vágynak.
15 év telt el a megismerkedésük óta, de Pataky Attila és Nyikovics Orsolya boldogsága még mindig határtalan. Pedig akadt bukkanó a kapcsolatuk hullámvasútján.
Molnár Gusztáv a hétvégén férjhez adta hugát. A színész nem csak testvérként, de apaként is ott állt Csilla mellett.
Millió szempár kíséri figyelemmel Papp Máté Bence és Tóth Gabi kapcsolatát, amiről most a Palikék Világa című podcastben meséltek őszintén.
Pontosan 12 évvel ezelőtt találkozott az RTL időjárásjelentője kedvesével, Szárnyas Attilával, akivel az első pillanattól nem volt kérdés, hogy össze akarja kötni az életét, így öt hónap ismeretség után össze is házasodtak.
Mint lapunk beszámolt róla, a skótok elleni sorsdöntő Európa-bajnoki csoportmeccs előtt a barátnők, családtagok is meglátogathatták a magyar futballválogatott játékosait a németországi edzőtáborban. A csapatkapitány, Szoboszlai Dominik is együtt tölthetett néhány órát kedvesével, Buzsik Borkával, akivel május közepén, a Liverpool angol bajnokija után mutatkozott először együtt az Anfield Road szent gyepén. De ki ez a lány, akire érthető módon nők milliói irigykednek?
Úgy tűnik, Geri nem találta meg az igazit a Nagy Ő Edinájának személyében, ezért továbbra is keresgél, most egy másik sztárt nézett ki magának.
A nő magasabb a férjénél, ezért szoktak beszólni nekik.
Ha alkalmanként így viselkedik melletted a kutyád, biztos lehetsz benne, hogy erősen kötődik hozzád, és minden veszélytől próbál megóvni.
Közel az ötvenhez szerelemre, családra, gyermekre vágyik Fenyő Iván. A színész az ATV Húzós podcast Rónai Egonnal péntek estétől az ATV Youtube-csatornáján látható legújabb adásában beszélt arról, hogy hogy jelenleg egyedülálló, ám ezt egyre kevésbé élvezi, inkább szeretne megállapodni.
Marics Peti bevallotta, hogy már csak attól lehetne jobb a 2024-es éve, ha rátalálna az igazi szerelem.
14 éves kora óta nevelte a fiút az anya. Végül összeházasodtak.
Katalin hercegnét ismét felkeresték Meghanék.
Új otthonba költözött a gyermekeivel Som-Balogh Edina. A színésznő tavaly októberben jelentette be, hogy 11 év házasság után elválik a férjétől, Som Krisztiántól. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett az életük: Edina a közös gyermekeikkel, a tizenegy éves Noellel és a hétéves Liliennel új otthonba költözött.
Hónapokkal azután, hogy szakított volt menyasszonyával, Márkus Lucával, újra szerelmes Brasch Bence! A színész már nem is titkolja a kedvese kilétét. A hölgy neve Gál Réka Ágota, színművészetis hallgató, aki a gyakorlati évét a Vígszínházban, Bence munkahelyén töltötte. A színész most egy – feltehetően a nyaralás alatt készült – közös képet osztott meg.
Az introvertáltak a kapcsolatokban is másképp működnek, mint az extrovertáltak, és ez okozhat néhány problémát.
Panyik Anita és Bíró Tamás első közös gyereke bármelyik nap megszülethet. A Survivor sztárjai izgatottan várják, hogy szülők legyenek.