Rémítő hamis látványtervek: földbe döngölik az emberek bizalmát
Új városközpont épülhet Budapesten.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Új városközpont épülhet Budapesten.
Karácsony Gergely is reagált: „Az erőszaktevő állam most Budapestre akar erőszakolni egy magánérdekeket szolgáló, a városképet romboló, a lakhatási és klímaválságot is súlyosbító beruházást” – írta.
A beruházást kiemelt nemzetstratégiai érdeknek nyilvánították, magyarul kifogásokon kívül hathatós lépéseket még a regnáló fővárosi vezetés sem tud tenni ellene.
A mini-Dubaj projektjének törvénytervezetét már be is nyújtották az Országgyűlés elé. Ennek értelmében a kabinet legalább 800 millió euró (304 milliárd forint) értékben biztosítja a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket.
A három párt képviselői azt is bejelentették, hogy 2026-ban is együtt próbálják meg legyőzni a Fideszt. Az EP-listavezető Dobrev Klára lesz.
A DK, az MSZP és a Párbeszéd hosszabb távú, stratégiai együttműködést kötött. A három párt közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít majd a júniusi választáson.
15 dolláros dugódíj jön New York kijelölt zónájában.
A Dead Kennedys frontembere, Jello Biafra teljesen kiakadt, amikor megtudta, hogy a punkzenekar egyik híres fényképéről mintázták a magyar ellenzék ellen kihelyezett plakátokat.
Az európai zöldek felfüggesztik az együttműködést az LMP-vel. A párt szerint Karácsony Gergely újraválasztása kell a kormányváltáshoz.
Karácsony Gergely szerint “minden vitát és harcot megért”, hogy Budapest a kerületekkel közösen biztosít CT- és MR-vizsgálatokat a fővárosiaknak. A főpolgármester azt is hozzátette, hogy ezzel jelentős mértékben lerövidültek a várólisták.
Folytatódik a Kamuméter: Karácsony Gergely kampányról kampányra kamuzik.
Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán kritizálta Karácsony Gergelyt, a Fidesz főpolgármester-jelöltjét, mivel szerinte hamis ígéretekkel kampányol. Szerinte 5 év elteltével sem…
Vitézy Dávid készen áll a főpolgármester-jelölti vitára Karácsony Gergellyel.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra újabb videóval jelentkezett.
A Rákosrendezőre tervezett beruházás elleni közös fellépésre hívott fel Karácsony Gergely főpolgármester péntek este a Szikra Mozgalom által szervezett budapesti tüntetésen.
Interjút adott a Blikknek Vitézy Dávid,főpolgármester-jelölt, aki egy civil szervezet és az LMP támogatásával indul a júniusi önkormányzati választáson. A BKK volt vezérigazgatója nemcsak a terveiről beszélt lapunknak, de elárulta azt is, milyen viszonyban van Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Elindította a kampányát Szentkirályi Alexandra, aki a főpolgármesteri posztért indul.
Szentirályi Alexandra sorozatot indít.
Vitézy Dávid szerint a jelenlegi főpolgármester azért szabott nem reális feltételt, hogy megússza a nyilvános jelölti vitát.
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter.
Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy elindult a Fővárosi Lakásügynökség, ami a budapesti önkormányzat új projektje a megfizethető bérlakások számának növelése érdekében.
Vitézy Dávid, aki kedden bejelentette, hogy indul Budapest főpolgármesteri pozíciójáért most felkereste összes vetélytársát, hogy begyűjtse aláírásukat, amellyel ők többek között kinyilatkoztatnák szándékukat és vállalásukat egy vita érdekében.
Újabb versenyző a pályán a főpolgármesteri derbin. Mint ismert, ma a közösségi oldalán jelentette be a közlekedésért felelős egykori államtitkár, hogy ő is indul posztért.
Vajon képes lesz Karácsony Gergely ebben a mezőnyben megőrizni pozícióját?
Így nézne ki a Rákosrendező pályaudvar helyén épülő új városközpont, amit többnyire csak mini-Dubaj néven emlegetnek – erről beszélt Karácsony Gergely főpolgármester, aki Belgrádban meglátogatta a már készülő felhőkarcolókat.
Budapest tavaly rekord összegű iparűzési adót szedett be.
Csődközelben a gazdag Budapest.