Pro Filii Alapítvány folytatja a segítségnyújtást újabb rászorulóknak
Összesen 75 magánszemély és civil szervezet részesül.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Összesen 75 magánszemély és civil szervezet részesül.
Gáspár Zsolti az Újratervezésben egy nehéz sorsú családon segített, annyira megérintette a találkozás, hogy komoly elhatározásra jutott utána.
Miután hétfőn végét ért a 2024-es Sziget, megkezdődött a pakolás. Több mint kétezer hátrahagyott felszerelést, jellemzően sátrakat, hálózsákokat, kempingszékeket gyűjtött össze a Sziget Fesztivál zárása után a Máltai Szeretetszolgálat, az eszközök nagy része gyerektáborokba és a hajléktalan emberekhez kerül.
A Kisangyalok II. Családi Napját fővédnökként segítette.
A korábbi évekhez hasonlóan idén nyáron is csaknem 3000 nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől szeptemberig a Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
Újabb sikeres együttműködés született a program kapcsán.
Újabb felajánlás az M1 Flottától.
Közel száz országban játszott, hegedült államfőknek, pápáknak és világsztároknak, megtöltötte a legnagyobb koncerttermeket. Pedig a most 50 éves művész útja nem volt kikövezve a világsikerig, édesapja fél évig kuporgatott, hogy egy jobb vonót megvehessen a fiának.
Jézus életével megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a valódi, örök hivatásunk – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek.
Eredményesen zárult az Élelmiszermentő Központ Adventi Jótékonysági Akciója, ezzel pedig több száz értelmi fogyatékossággal élő embernek és családjának sikerült szebbé tenni a karácsony ünnepét.
Leslie Mandoki egy rendkívül mozgalmas és sikeres évre tekinthet vissza.
Útjára indult a Mészáros Csoport ünnepi élelmiszeradománya.
2023-ban, immár nyolcadik alkalommal szervezi meg a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Gyűjtését a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK), melynek idei kedvezményezettje a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány.