Az orosz fogolycsere rejtélyes szereplői: Két kiváló hacker érkezett Oroszországba

A hidegháború óta a legjelentősebb fogolycserét hajtotta végre a Nyugat Oroszországgal és Belarusszal csütörtökön Ankara közvetítésével. A felek nagy nyilvánosságot kapó, politikai kötődésű személyeket cseréltek ki. A kiszabadították között volt két orosz hacker is, Vlagyiszlav Kljuscsin és Roman Szeleznyev, akiket az Egyesült Államokban súlyos pénzügyi bűncselekmények miatt ítéltek el korábban.

A bűnbánatos vallomás megmenti Bródy János fiát a hosszú börtönbüntetéstől – két évig terjedő szabadságvesztést kap

Két év börtönre ítélték Bródy János fiát, Bródy Dánielt Amerikában. A zenész 38 éves fia a kirúgása után azzal vágott vissza korábbi munkaadójának, a San Francisco-i The First Rebuplic Banknak, hogy bosszúból feltörte a bank számítógépes rendszerét. Az amerikai, számítógépes csalásról és visszaélésről szóló törvény szövege szerint Bródy Dániel „olcsón” megúszta, mert a vádpontok alapján, amennyiben tárgyalás során döntenek a bűnösségéről, tizenöt évet is kaphatott volna.