A királyi család férje: Vilmos herceg fegyveres kiképzésen vesz részt
A walesi gárda soraiban várt a parancsra.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A walesi gárda soraiban várt a parancsra.
Most jelentette be a nagy hírt a TV2, miszerint hamarosan érkezik a csatornára a Magyar Honvédséggel együttműködésben készült, katonai feladatokon alapuló sport-reality, A Kiképzés. A Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös fejlesztésű formátumában, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével civil versenyzők katonai jellegű megmérettetésekben küzdenek meg egymással a műsor 20 millió forint összértékű fődíjáért. A nem mindennapi produkció műsorvezetője Stohl András.
Bukta Balázs őrnagy számolt be az akcióról.
Előbb nem tudnak szállítani.
Öt ország és 13 légi jármű részvételével nemzetközi helikopterharcászati oktatóképző gyakorlat kezdődik hétfőn a pápai repülőtéren – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az országos sajtószolgálat útján. A Magyar Honvédség egy H145M és egy H225M típusú helikopterrel vesz részt a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ (MHTC) által immár negyedik alkalommal hazánkban tartott gyakorlatán. A háromhetes képzésen német, portugál, cseh és szlovák helikopterek és merevszárnyú repülőgépek hajtanak végre speciális harcászati feladatokat.
Lassan véget ér Schobert Norbika öthetes alapkiképzése a hadseregben. A fitneszguru fia augusztus elején lepett meg mindenkit azzal, hogy tartalékos katonának állt. A fiatal a tapasztalatait időről időre meg is osztja a közösségi oldalán.
Vajon tudod, hogy hosszú vagy rövid-e a mássalhangzó az alábbi szavakban? Kvízünkből kiderül.
Ifjabb Schobert Norbert, Rubint Réka és Schobert Norbert fia sokakat meglepett azzal, hogy csatlakozott a területvédelmi tartalékos katonákhoz. A fiatal, aki régóta érdeklődik a katonaság iránt, már meg is kezdte öthetes alapkiképzését Szentendrén, és nem is akárki előtt mutathatta be harcászati tudását. Norbi most egyenruhába öltözve mondta el, mi az, amit a legjobban vár.
Schobert Norbi Jr. lapunknak adott interjújában az első tapasztalatairól, feladatairól mesélt.
Ifjabb Schobert Norbi öthetes katonai kiképzése tegnap indult. A Magyar Honvédségnél megkapta a katonai egyenruháját és már magára is öltötte. Fotókon mutatjuk a pillanatot.
Hamarosan kezdődhet a fiatal titán kiképzése
A Magyar Honvédséggel együttműködésben katonai stílusú csapatversenyen alapuló sport-reality-t indít a TV2, A Kiképzés címmel. A Honvédelmi Minisztérium megbízásából saját fejlesztésű, kifejezetten a honvédségre szabott formátumban civil versenyzők vesznek részt, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével a katonai jellegű megmérettetésekben. A komoly erőpróbákat követően a győztes csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek, egy Gripen repülésen is részt vehetnek, és lehetőséget kapnak, hogy a MH területvédelmi tartalékos állományába tartozzanak.
A Magyar Honvédséggel együttműködésben katonai stílusú csapatversenyen alapuló sport-reality-t indít a TV2, A Kiképzés címmel – derül ki a csatorna közleményéből. A Honvédelmi Minisztérium megbízásából saját fejlesztésű, kifejezetten a honvédségre szabott formátumban civil versenyzők vesznek részt, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével a katonai jellegű megmérettetésekben. A komoly erőpróbákat követően a győztes csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek, egy Gripen repülésen is részt vehetnek, és lehetőséget kapnak, hogy a MH területvédelmi tartalékos állományába tartozzanak.
Komoly elhatározásra jutott ifj. Schobert Norbert. A 18 éves fiú úgy döntött, valóra váltja régi álmát, és tartalékosként csatlakozik a Magyar Honvédség katonáihoz.
Ócsán zajlik a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által elindított Szeretem, megvédem! elnevezésű toborzókampány keretében már bevonult katonák vegyvédelmi és tűzakadály kiképzése. Tőkés Bertalan alezredes, Magyar Honvédség 1. Területvédelmi Ezred törzsfőnöke szerdán az ócsai kiképzőbázis tűzakadálypályáján arról beszélt, hogy a tízhetes alapkiképzés ötödik hetében most a katonák vegyvédelmi képzése zajlik. A kiképzés során a katonák megtanulják, hogy válság esetén, hogyan kell a védőeszközeiket használni, felkészülnek arra, hogy a harci tüzeket hogyan kell kezelni és a foglalkozás utolsó részeként végigmennek a tűzakadálypályán.
Kapu Tibor lehet Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtti felbocsátása után a következő magyar, aki kijuthat a világűrbe. A 32 éves fejlesztőmérnök egy hosszú és összetett kiválasztási folyamat után lett a HUNOR-program befutója, több mint 240 jelentkező közül választották ki. Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula már túl vannak a magyarországi kiképzésen, hamarosan pedig az Egyesült Államokban folytatják a felkészülést. A következő magyar űrhajóssal a felkészülésről, a kutatásról és az űrutazásról beszélgettünk.
Összecsapás fenyeget Oroszország és a Nyugat között.
44 év után végre újabb magyar űrhajós repülhet.
A megújult Magyar mozgóképfesztivál, a Moz.Go készülőben lévő magyar filmek kulisszatitkaiba is betekintést engedett a közönségnek.
Készülőben lévő magyar filmek kulisszatitkaiba is betekintést engedett a közönségnek a megújult Magyar mozgóképfesztivál, a Moz.Go.
Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula kutatóűrhajós tartalékos voltak a Palikék Világa by Manna Szóló című műsor vendégei. A két fiatal szakembert a HUNOR-program több száz jelentkezője, majd a négy űrhajósjelölt közül választotta ki.
Kapu Tibor ünnepi fogadtatásban részesült régi iskolájában.
Huszonegy katona vágott neki a pokoli tréningnek, de a végére csak heten maradtak.
Ez meglephet mindenkit: a jövőbeli kórházigazgatóknak a rendőrképzőbe kell vonulniuk, mielőtt megkezdik tevékenységüket hazánk egészségügyi központjaiban.
Ha most nem választották volna ki, valószínűleg pilótaképzésbe kezdett volna.