Az EU keményebb ütést mérhet Kínára a kínai elektromos autók vámjával – Orbán nem lesz elégedett
A magyar kormány azt támogatná, hogy ne legyenek extra vámok a kínai elektromos autókra. Az új vámtétel 30-70 százalék között mozoghat.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A magyar kormány azt támogatná, hogy ne legyenek extra vámok a kínai elektromos autókra. Az új vámtétel 30-70 százalék között mozoghat.
Szabadon engedték Kínában azt a sanghaji vloggert, akit 2020-ban négy év börtönbüntetésre ítéltek azzal a váddal, hogy a koronavírus-járványról tudósított és “hamis információkat” terjesztett.
Az Egyesült Államok ezt állítja.
A Honda újragondolja az e:Ny1-re keresztelt villanyautójának az elnevezését.
A hivatalos bejelentés után az iráni kabinet rendkívüli ülést hívott össze.
Már több Irán-barát vezető kifejezte részvétét, köztük Putyin, Hszi Csin-ping kínai elnök, Erdogan török elnök és Bassár Aszad szíriai elnök.
Közel 35 éve szórakoztatja a közönséget az Irigy Hónaljmirigy tagjaként Uszkó László. Ám egy ideje nemcsak parodistának, hanem szakácsnak is nevezheti magát, egy kétéves képzés során ugyanis megszerezte az ehhez szükséges képesítést. Uszkó László, vagy ahogyan mindenki hívja, Uszi a Vasárnapi Blikknek azt is elárulta, mi motiválta ezt a döntést.
2024 szeptemberétől megváltozhat az európai utcakép: ekkor kerül a piacra a kínai elektromos autókat gyártó Leapmotor két modellje.
A kínai és egyéb távol-keleti ételek egyre népszerűbbek itthon is: lássuk, mennyire ismered őket!
Az utóbbi évek alatt túl sok új barátot nem szerzett magának az orosz elnök, de nagyon úgy tűnik, hogy a kínai államfővel való kapcsolata egyre jobban kezd kivirulni.
Mitch McConnell, az amerikai szenátus republikánus frakciójának vezetője komoly kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben. Hozzátette azt is, nem igazán örül annak, hogy a magyar kormány a kínaiakkal egyezkedik.
Mitch McConnell, az amerikai republikánusok szenátusi vezetője kemény kritikával illette Orbán Viktort és a kormányát, amiért jó kapcsolatot ápol Kínával, az Egyesült Államok egyik legnagyobb ellenfelével.
Negyven százalékkal emelkedett a kereslet a hazai ingatlanpiacon az első negyedévben – számolt be az egyik legnagyobb hirdetési portál. Felméréséből egyértelműen látszik, hogy azokon a területeken nőnek kiugróan az ingatlanárak, ahol nagyobb ipari beruházások kezdődtek vagy kezdődnek el.
Elon Musk Kínában tett látogatását követően a Baidu csoport egyik menedzsere nyilatkozott a Tesla robotaxijainak közelgő piaci bevezetéséről.
Ahogy romlik az ukránok katonai helyzete.
A kínai gyártó legkisebb modellje meglepően kiforrott lett, megkockáztatom, jobban sikerült, mint az eggyel nagyobb Atto3.
Hamarosan két új nevet kell megtanulnunk idehaza: nemsokára megkezdődik két kínai autómárka termékeinek forgalmazása Magyarországon.
Vlagyimir Putyin megérkezett Pekingbe, hogy találkozzon Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Az orosz–ukrán háború kirobbanása óta ez a negyedik alkalom, hogy a két államfő találkozik.
Egy kiugrott kínai kém feltárta az egyik ausztrál tévécsatornának Kína hírhedt titkosrendőrségének belső működését, illetve azt, hogyan vadásznak a tengerentúlon élő másként gondolkodókra. Ez az első alkalom, hogy a kínai titkosrendőrség – az ország hírszerző apparátusának egyik legrettegettebb és leghatalmasabb ága – tagjai közül bárki is nyilvánosan megszólalt.
18 milliárd dollár értékű kínai importra emeli a vámokat az amerikai kormányzat. A nemzetbiztonság szempontjából stratégiai fontosságú ágazatok vámjaihoz nyúlnak hozzá.
Magyar Péter közmédiának adott ultimátumára utalt a youtuber, taktikai visszavonulást emlegetve.
Magyar Péter közmédiának adott ultimátumára utalt a youtuber, taktikai visszavonulást emlegetve.
A TikTokot ugyan szorongatják nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva az Egyesült Államokban, bár kevésbé erőteljesen, de az Európai Unióban is, de a kínai videómegosztó óriás dolgozik tovább, mint mi sem történt volna. Például továbbra bővíti alkalmazáson belüli keresését, és jelenleg a ChatGPT által generált keresési eredményeket teszteli. Ezt lehet most tudni az új funkcióról.
Kelet és Nyugat találkozhat Magyarországon.
A kínai elnök budapesti látogatásáról, az iskolai kampányolásról és a gyermekvédelemről is szó volt hétfőn az országgyűlésben. A jobbikos Lukács László György a kínai elnök múlt heti budapesti látogatása kapcsán bírálta a kormányt. Dömötör Csaba államtitkár válaszát a jobbikos képviselők hangos észrevételei kísérték, ám Kövér László házelnök azonnal közbeavatkozott, rendre intve a hangoskodókat.
Az Európai Bizottság a szálláshely-közvetítő Booking.comot felvette azon digitális vállalatok listájára, amelyek a méretük miatt szigorúbb versenyszabályok hatálya alá tartoznak, egyúttal vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy az X közösségimédia-platform mentesülhet-e e szabályok alól – tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
Nem csak a nadrágviselés miatt különös ez az ember.
Miután leállt az építkezés, a pályaépítést végző Mészáros Lőrinc-féle cégek a munkagépeik és munkásaik egy részét levették a Budapest-Belgrád építéséről, és a Budapest-Győr fővonalra vitték át őket. Most mégis újraindultak a munkálatok.
Míg a kínai elnök gépe fel nem szállt, az időmet ismét egy 2X4 méteres cellában töltöttem – írta a Facebook-oldalán Szabó Bálint.