A TikTok betiltása: meghozták az aláírt törvényjavaslatot
Megszületett a döntés, aláírták a döntéshozók.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Megszületett a döntés, aláírták a döntéshozók.
Útnak indította Kína csütörtökön este három űrhajósát a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomásra, hogy leváltsák a tavaly október óta az állomáson tartózkodó háromtagú legénységet – közölte az űrrepülési programért felelős kínai ügynökség.
Az énekesnő megbotlott a ruhájában és beverte a fejét.
Egy ideje már hallani lehetett arról, hogy a Polestar bejelenti az első okostelefonját. Nem volt nagy meglepetés, mert a cég lényegében átnevezte a Meizu 21 Prót, így született meg a Polestar Phone, ami természetesen Androidot futtat.
Az amerikai kormány arra próbálja kényszeríteni a TikTok mögött álló kínai ByteDance csoportot, hogy adja el közösségi média platformját. Ha ezt nem teszi meg az adott határidőn belül, akkor kitiltanák az Egyesült Államokból a közösségi oldalt. A botrány közepette a cég vezetője stílusosan, egy TikTok-videóban küldött üzenetet a felhasználóinak.
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön délelőtt.
Április 25-én megtartották a kormányinfót.
Az amerikai szenátus április 23-án már megszavazta a törvényjavaslatot. A kínaiak még dönthetnek úgy, hogy eladják a platformot az amerikaiaknak.
Újabb magyarországi vasúti fejlesztések valósulhatnak meg a jövőben az Egy övezet, egy út nevű kínai kezdeményezés keretében, ezáltal külső finanszírozással, gyorsan és hatékonyan kerülhet sor a hálózat modernizálására – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.
Joe Biden elnök aláírta azt a – 95 milliárd dollárról szóló – törvénycsomagot, amely a többi között Ukrajna és Izrael számára tartalmaz forrásokat.
Hosszú hónapok óta húzódik már az Egyesült Államokban egy összesen 95 milliárd dollárt erő segélycsomag kérdése, azonban úgy tűnik, hamarosan célba érhet a szállítmány. Joe Biden ma aláírhatja a szállítmányról szóló engedélyeket, ami fordulópontot jelenthet az orosz–ukrán helyzetben.
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadásának gyanújával őrizetbe vették Tyimur Ivanov orosz védelmi miniszterhelyettest – közölte kedd este az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtószolgálata.
Vámos Erika három hónapja nem ad magáról hírt a közösségi oldalain
Lewis Hamilton csupán a kilencedik helyen végzett a Forma–1-es Kínai Nagydíjon. A hétszeres világbajnok rossz beállításokkal vágott neki a futamnak, ami miatt főnökétől, Toto Wolfftól kapott kritikát.
Verstappen is reagált a nagy incidensre.
Három kínai aranyérem is csalás eredménye volt a tokiói olimpián.
Rekordösszegeket tapsolt el a világ fegyverekre
A Kínában található Kuangtung tartományában közel 60 ezer lakost kellett evakuálni otthonából, miután a szélsőséges időjárási viszonyok miatt pusztító áradások miatt víz lepett el több várost az alacsonyan fekvő Gyöngy-folyó deltájánál.
A törvényjavaslat nem nevesíti, hogy mely EU-n kívüli országokból érkezhetnek munkavállalók. A paksi bővítés esetében túlnyomórészt orosz állampolgárokról, míg a Budapest-Belgrád vasútnál szinte kizárólag kínai állampolgárok beléptetésről lehet szó.
Megszólalt a TikTok, miután a hétvégén megszavazták azt a törvényjavaslatot, amellyel betilthatják a népszerű közösségi oldalt Amerikában. A TikTok szerint, ha ez megtörténne, azzal 170 millió amerikai szólásszabadságát vennék semmibe.
Nem véletlenül sorolták a budapesti kisföldalattit a világ legjobb metrórendszerei közé, többek között a londoni, pekingi és párizsi metró társaságában.
Az USA űrhivatalának vezetője szerint az Egyesült Államoknak muszáj megelőznie Kínát a holdra szállásban, mivel az ázsiai állam katonai projekteket rejteget, amikkel az a célja, hogy kisajátítson területeket.
Bill Nelson úgy véli: hiába tudományos célúak hivatalosan a kínaiak űrmissziói, titokban több dologra is készülnek.
Több esőt, nagyobb sarat, cudarabb időjárást próbáltak előidézni, hogy megnyerjék a háborút.
Most a szenátuson a sor, utána írhatja csak alá a törvényt Joe Biden. Izraelnek és Tajvannak is segítenek az amerikaiak.
Jövő héten kerül a szenátus elé a törvényjavaslat, amellyel Amerikában betilthatják a fiatalok népszerű közösségi média platformját.
Nem ez az egyetlen olyan szálloda, amely hallatán magasra szalad a szemöldökünk.
Meghívottként is gond a megfelelő ruha kiválasztása, ha esküvőre készülünk. A megoldásban most szakértő segít.
Nemcsak Max Verstappen negyedik helyezése okozott meglepetést a sanghaji sprintidőmérőn, hanem a pálya mellett izzó-lángoló gyep is.
A legendás vérszívó szörnyeteg a tudósok szerint valóban létezhet, egy betegség lehet az eredete.