Az előrejelzés aggasztó: nehéz nyarat jósolnak az adatok alapján
A mostani adatokból az látszik, hogy mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlnunk idén nyáron.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A mostani adatokból az látszik, hogy mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlnunk idén nyáron.
Van, aki képtelen leplezni, ha akárcsak egy pohár alkoholt is elfogyasztott, mert azonnal piros lesz az arca tőle. Tudósok szerint ez komoly betegség előjele is lehet.
Valaha óriások népesítették be a dél-kínai karsztos síkságokat, három méter magas, 250 kilogrammos majmok. Ezek a nagyon távoli emberi ősök – Gigantopithcus blacki – még azelőtt kihaltak, hogy az ember megérkezett volna a térségbe, és kevés jel utal arra, hogy miért, és eddig mintegy 2000 megkövesedett fog és négy állkapocscsont maradt az egyetlen nyoma létezésüknek.
A nemzetközi kávéházlánc a kínai újév alkalmából állt elő a meglepően furcsa kombinációval: a sertés és a kávé keverékével. Kínában olyan nagy volt az érdeklődés a különleges italra, hogy van, ahol már ki is fogytak belőle.
A Xiaomi és Leica együtt jelentették be, hogy létrehozták a Xiaomi x Leica Optical Institute elnevezésű intézményt, amelyre az egész okostelefon-iparág fejlődését meghatározó, mérföldkő jelentőségű fejleményként tekint a két vállalat. Az új szervezet elsősorban az optikai technológiák fejlesztésére koncentrál majd, különböző tudományos diszciplínák – többek között a digitális képalkotás és a mesterséges intelligenciára épülő technológiák – egyesítésével.
Több mint 30 év után találtak meg a gyermeket.
Kovács Zsolt Vencel második férfi balettművészként fél éve táncol a Béjart Ballet-ban. Exkluzív interjúban mesélt új élményeiről a Díványnak.
Ki gondolta volna, hogy egy egészen aprócska rovar miatt az állatok királyának meg kellett változtatnia legfőbb szokását, hogy ne haljon éhen.
Sophie Turner és új párja először jelentek meg egy nyilvános eseményen szerelmesekként.
Olyan sima és hamvas bőrre vágyunk, mint amilyen az ázsiai nőké? Érdemes kipróbálni néhány különleges összetevőt és szépségpraktikát, amelyekkel ezt könnyen elérhetjük!
Brüsszel újabb bürokratikus cunamival sokkol.
Az El Nino után hamarosan elér bennünket az La Nina.
Az Audi, a Porsche és a Bentley több ezer új autója akadt el az amerikai kikötőkben, mert Nyugat-Kínából származó alkatrészeket szereltek be.
A húsokat egy veszélyes vírusos fertőzés miatt tiltották be.
A kínai Honor cég szerint az úgynevezett szilícium-szén akkumulátorok jelenthetik a következő nagy fejezetet az okostelefonok világában. Mutatjuk, hogy mitől különleges ez a technológia.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Vang Hsziahongot, a Kínai Népköztársaság államtanácsosát, közbiztonsági miniszterét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Németh Nándor pár év alatt elképesztő átalakuláson ment keresztül. Fotókon mutatjuk a nagy változást.
Magyarország ismét egyedüliként akadályozza az Oroszország elleni uniós szankciót – adta hírül a Politico hírlevele. Azzal érvel a magyar kormány, hogy több idő kell a szankciós csomag értékeléséhez.
Találkozik az amerikai alelnökkel is.
A TV2 szépsége imádja a keleti kultúrát.
A Xiaomi még ebben a hónapban a barcelonai Mobile World Congress (MWC – Mobil Világkongresszus) alkalmával globálisan bemutatja a Xiaomi 14 sorozatot, továbbá a vállalat várhatóan a Xiaomi 14 Ultrát is elhozza a partira.
A holland ASML vállalat bemutatta a következő generációs nagy-NA (numerikus apertúrájú) litográfiai gépét. A kétlépcsős extrém ultraibolya (EUV) litográfiai rendszer az első az ilyen berendezések új generációjában, amely 8 nm-es felbontást tesz elérhetővé a fejlett logikai és memóriachipek gyártásához.
A Microsoft és az OpenAI szerint több, államilag támogatott hackercsoport a Sam Altman vezette társaság generatív mesterséges intelligencia eszközeit használta kibertámadások erősítésére. A két társaság arra utalt, hogy új kutatásuk most először részletezi, ahogyan külföldi kormányokhoz köthető hackerek a generatív AI-t használják.
A születésekor Lívia egy női tenyérben elfért, ám mára 10 éves nagylány lett, és nyoma sincs annak, hogy koraszülöttként jött a világra.
A tudósok már korábban megállapították, hogy a fény bizonyos forgatókönyvek szerint lelassítható, egy új tanulmány pedig olyan módszert mutat be ennek elérésére, amely az egyik leghasznosabb megközelítésnek ígérkezik, méghozzá a számítástechnika és az optikai kommunikáció számára.
Izgalmas napok elé nézünk a horoszkóp szerint.
Elektromos autó mentette meg egy tizenegy éves gyerek életét. A dialíziskészülékét a családi autó akkumulátora táplálta.