Figyelmeztetés: Az orvosi ellátásod veszélybe kerülhet, ha itt élsz
Több százezer ember orvosi ellátása kerülhet veszélybe.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Több százezer ember orvosi ellátása kerülhet veszélybe.
Pintér Sándor belügyminiszter kedden félórás beszédet mondott a Medicina Fórum Konferencia előadótermében. Ebben többek közt az is elhangzott, hogy eddig nem volt teljesen tisztában az egészségügy átalakításának helyzetével. Valamint a jövőre vonatkozóan több intézkedést is belengetett: ígérete szerint nagyobb szigor várható, mint korábban.
Jelentős közpénz-felhasználással nagyon korlátozott eredményt ért el a kormányzat, és az egészségügyi szolgáltatások színvonalának javítása nem sikerült – így vélekedett a négy évvel ezelőtt kezdett, eddig 900 milliárdba kerülő egészségügyi béremelésekről az orvostrásadalom jó része.
A hamarosan a fővárosban is életbe lépő új ügyeleti rendszerről, a hazai egészségügy helyzetéről is elmondta a véleményét a Magyar Orvosi Kamara volt elnöke.
Az orvosok és a szakdolgozók felmondására számítanak.
Álmos Péter jelenlegi alelnököt választotta elnöknek a Magyar Orvosi Kamara Országos Küldöttközgyűlése szombaton. 192-en szavaztak érvényesen, ebből 109 szavazatot kapott Álmos, a másik jelöltre, Kozma Gáborra 83-an szavaztak.