A Megasztár győztesének súlyos diagnózisa: Kiszel Jennifer küzdelme a betegséggel
Kiszel Jennifer a Megasztár 7. évadának legfiatalabb és alighanem legelszántabb versenyzője volt.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Kiszel Jennifer a Megasztár 7. évadának legfiatalabb és alighanem legelszántabb versenyzője volt.
Vasárnap este rendezték meg a Megasztár harmadik élő show-ját, ahol a legjobb nyolc versenyző lépett színpadra. Az első kettő élő adáshoz hasonlóan a tehetségkutató ismét tele volt izgalmakkal és látványos produkciókkal. Bár a versenyzők közül mindenki egytől egyig mindent beleadott, ismét búcsút kellett venni két versenyzőtől. Mutatjuk, hogy kiknek ért véget a tehetségkutató!
Csalódottan távozott a Megasztár versenyéből az élő show-k mezőnyének legfiatalabbja, Kiszel Jennifer. A 17 éves lány a produkciója után sírva is fakadt, mert szerinte nem sikerült úgy megoldania a feladatot, ahogy szerette volna. Ám a műsor végére már képes volt újra mosolyogni, és ugyan sajnálta a kiesését, ennek köszönhetően azonban végre együtt lehet a párjával, akiről a Blikknek elárulta, lehet, hogy már óvodás korukban ismerték egymást. Igaz erre egyikük sem emlékszik.
Vasárnap este ismét közelebb kerültek a Megasztár továbbjutói ahhoz, hogy valóra váltsák az álmaikat. Két újabb kiesővel már csak nyolcan vannak versenyben a minden eddiginél nagyobb fődíjért, a 40 millió forintért és a Los Angeles-i videoklipforgatásért. A tegnapi élő adás bőven tartogatott izgalmat a nézők számára. Mutatjuk képekben a legjobb pillanatokat!
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Kiszel Jennifer zokogott a produkciója után.
Igencsak érzelemdúsra sikerült a Megasztár első élő show-ja. Könnyek és rengeteg nevetés is volt, az énekesek pedig jobbnál jobb produkciókat vittek színpadra, így a hatalmas partihangulat garantált volt.
Azt hitte, nem lesz képes színpadra lépni.
Kiszel Jennifer, a Megasztár dívája hosszú utat járt be, mire eljutott a Megasztár döntőjéig. Erről mesélt a hot! magazinnak.
Hétfőn este véglegessé vált a Megasztár 7 döntős mezőnye, miután a közönség megszavazta, ki legyen az a versenyző, aki tizenharmadikként csatlakozik a többi tehetséghez. A nézők támogatását Orbán Rudolf nyerte el, aki elmondása szerint hihetetlenül hálás a megelőlegezett bizalomért. Vele együtt pedig már a többiek is izgatottan készülnek az első élő show-ban való bemutatkozásra, ahol lenyűgöző produkciókat láthatunk majd.
Nem tudja elképzelni a zene és az éneklés nélkül az életét Kiszel Jennifer. A Megasztár versenyzője egy éve azonban lesújtó hírt kapott, kiderült, súlyos gondok vannak a hallásával. A 17 éves tehetséget elsőre sokkolta a diagnózis, de eldöntötte, hogy nem adja fel az álmát, és a TV2 tehetségkutatójába már hallókészülékkel érkezett.
Jennifer 17 éves, fiatal kora ellenére rengeteget csalódott. A Megasztár versenyzőjének eddig nem volt szerencséje a fiúkkal, ám fél éve végre fülig szerelmes.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Fenekestül felforgatja a TV2 visszatérő sikerműsora azoknak az életét, akiket a szakmai zsűri felfedezett. Igazi emberi drámák vannak a versenyzők mögött, akik lehet nem is olyan sok idő múlva országos ismertséget szereznek. Íme azok, akik kiállták az első próbákat, és az élő showig repítette őket a hangjuk!
Rúzsa Magdi kemény kritikát fogalmazott meg Kiszel Jenniferről. A hallássérült lány lapunknak elárulta, nagyon rosszul estek Magdi szavai.
Kíváncsi arra, hogyan zajlik egy tévés forgatás? Szívesen drukkolna a kedvenc versenyzőjének élőben? Kedveli a Megasztár műsorát? Most lehetősége van testközelből végig nézni a tehetségkutató élő show-ját. Azt is megtudtuk, mennyit kell fizetni egy jegyért.
Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a Megasztár nézői a tehetségkutató vasárnapi adásában. Az öttagú zsűri kénytelen volt kiváló énekeseket is hazaküldeni, hiszen csak a legjobb 12 juthatott tovább az élő show-ba a középdöntőből. Tegnap kialakult a top mezőny fele. Mutatjuk, ki az a hat énekes, aki esélyt kapott.
Rúzsa Magdi és Caramel is egy követ fújtak a Megasztár vasárnapi középdöntőjében, de ketten is kevesek voltak.
Alakul a mezőny, túl vagyunk az első középdöntőn.
Kiszel Jennifer, a Megasztár versenyezője 17 éven át élt hallássérülten úgy, hogy nem is tudott róla.