A Kőgazdag Fiatalok sztárja nyilvánosságra hozta az okát, amiért nem tér vissza a műsorba
Kőgazdag Szandi a műsor csapatának oszlopos tagja volt két évadon keresztül, de úgy tűnik a 3. évad elől már teljesen elzárkózik. Az is kiderült mi az oka.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Kőgazdag Szandi a műsor csapatának oszlopos tagja volt két évadon keresztül, de úgy tűnik a 3. évad elől már teljesen elzárkózik. Az is kiderült mi az oka.
A Kőgazdag fiatalok két bombázója is arra a döntésre jutott, hogy a továbbiakban nem szeretne már szerepelni a műsorban. Először Tuvic Aleksandra jelentette be, hogy nem érezné már önazonosnak, ha továbbra is a reality-ben tűnne fel, majd a barátnője, Szanyi Vanda is hasonló bejelentést tett. Elmondása szerint feleségként már nem tartozik bele a “kids” kategóriába.
Úgy tűnt, hogy Metta a második évadban is aktívan keresi a párját, most viszont kiderült, hogy a Kőgazdag Fiatalok szereplőjére már rátalált a szerelem.
PSG Ogli a Kőgazdag fiatalokban Ibizára szervezett magának szülinapi bulit, ahova Tuvic Aleksandra is vele tartott. Előtte azonban egy castingot rendeztek, hogy több csinos lányt is magával vihessen a TikTok-sztár. Most azonban úgy tűnik, hogy Olivér megállapodott: egy gyönyörű, ukrán modellbe szeretett bele.
Tuvic Aleksandrát a Kőgazdag fiatalok bombázójaként ismerhette meg az ország, miután korábban Tóth Dávid szívéért harcolt A Nagy Ő-ben. A szőkeség nagy betekintést engedett abba, milyen színvonalon, mekkora luxusban éli az életét, de most eljött a búcsú ideje. Szandi elárulta, otthagyta a Kőgazdag fiatalokat.
A Kőgazdag Fiatalok Mettája nem vágyik nagy esküvőre.
PSG Oglira rátalált a szerelem, most pedig meg mutatjuk kinek sikerült megzaboláznia a bulicsászárt.
A Kőgazdag Fiatalok sztárja kamerák előtt fogadott örök hűséget kedvesének, most meg is mutatjuk milyen volt a nagy nap.
Szanyi Vanda életének egyik legfontosabb pillanata előtt áll: a Kőgazdag Fiatalok sztárja Krétán készül kimondani a boldogító igent szerelmének egy fényűző esküvőn. A szőke bombázónak azonban már a nagy nap előkészületei közben is sikerült meghatódnia – nemcsak vőlegényének írt fogadalma, hanem családja támogató szavai miatt is. A TV2 realityjében még el is sírta magát a kamerák előtt.
A Kőgazdag Fiatalok pénteki adásában rendkívül kínos helyzet alakult ki. A TV2 népszerű realityjének legfiatalabb szereplője, Bárány Aurél édesanyja váratlanul megjelent, miközben fiát egy szőke bombázó vette kezelésbe. Mindez annyira zavarba ejtette a szépséget, hogy azonnal távozott a helyszínről, a fiú pedig ezek után csak próbálta megmagyarázni a helyzetet.
A meglepett sztár kénytelen volt egy lepedővel eltakarni magát.
PSG Ogli teljesen kétségbe esett, amikor kiderült, hogy az összes pénzét ellopták.
A Kőgazdag Fiatalok szereplője bejelentette, hogy telket vásárolt a Holdon, ugyanis oda szeretne költözni.
Filip botoxpartira invitáltja a csajokat, amin örömmel vendeznek részt, ám az már kevésbé hozza lázba őket, hogy a plasztikai műtéteikről kell színt vallaniuk.
PSG Ogli megadta a módját a születésnapja megünneplésének. Nyolcmillió forintért foglalt Ibizán magának luxusvillát, valamint további hárommilliót költött az öltözékére. Tuvic Szandi viszont leszólta, amikor a Louis Vuitton boltjába akart bemenni, szerinte az már ciki, mert mindenki odajár.
Hollywoodi mosolyt akar a Kőgazdag Fiatalok sztárja.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Miss Tuvic most igazán meglepte a követőit, rengeteget fogyott a műsor forgatása óta. Lapunknak azt is elárulta, mi áll a nagy változás hátterében.
Caramel a jelek szerint jó kapcsolatban áll a Kőgazdag Fiatalok sztárjával
A Kőgazdag fiatalok egyik legfelkapottabb szereplője egyértelműen PSG Ogli, aki állítása szerint teljesen önmagát adja a realityben. A tehetős fiatal úszik a pénzben és ezt nem is titkolja, hiszen jobbnál jobb holmikat vesz magának, szülinapot szervez Ibizára és castingot tart az új barátnő-jelöltjeinek. Most azt is elárulta, mi az az ár, ami alatt nem hajlandó lábbelit vásárolni.
Szanyi Vandának a házasságról is határozott elképzelései vannak, amit közölt is vőlegényével. Ilyen házassági szerződésről még nem hallottál.
PSG Ogli őszintén mesélt arról, mennyi pénzt hagy ott egy-egy buliban.
Dulin Metta korábban Árpa Attila kegyeiért küzdött, és nem titkolta, hogy az idősebb férfiak tetszenek neki, így a nála minimum 10-15 évvel idősebbeknek ad esélyt. A Kőgazdag fiatalok legutóbbi részében rémes randiélményben volt része. Annyira megundorodott az illetőtől, hogy faképnél hagyta.
Nagy a boldogság a Kőgazdag Fiatalok háza tájékán.
Herceg Csabi már több mint egy éve tervezte az esküvőjét a menyasszonyával, Letíciával, melyről még a Kőgazdag fiatalok című realityben is mesélt. A 21 éves fiatalnak nem számított a pénz, csak az, hogy életük legszebb napját élhessék át a szerelmével. Nem sajnált volna több százmilliót sem költeni a nagy napjukra. Most kiderült, hogy a TV2 sztárja és kedvese a minap oltár elé álltak és kimondták egymásnak a boldogító igent.
Dulin Mettának igen határozott elképzelései vannak arról, hogy mik is az elvárásai a férfiak felé. Most épp egy randi kellős közepén akadt ki.
A hét legolvasottabb sztárhíreiben akadtak pletykák, és sajnos szívfacsaró történetek is.
Metta jó ideje próbálkozik a párkereséssel, ám eddig nem járt sikerrel. Most azonban akad egy olyan férfi, akinek sikerül gyűrűt húznia az ujjára.
Korábban kijelentette a Kőgazdag Fiatalok sztárja, hogy készen áll az anyaságra. Most egy nem mindennapi ajánlatot kapott Tuvic Aleksandra Alekosz öccsétől.
Kőgazdag Aurél rapsztárnak készül, a legjobbak segítségét kérte