Nemere István búcsúja: szívbe markoló pillanatok a temetésen

Ma helyezik örök nyugalomra a 80 éves korában elhunyt Nemere Istvánt. A neves író november közepén hunyt el meg, halálhírét felesége, a szintén íróként tevékenykedő Szentgyörgyi Judit közölte a Facebook-oldalán. Nemere István nemrég ünnepelte 80. születésnapját. A drámai fordulat épp az ünnepségen következett be. Mentő vitte onnan kórházba a múlt hétvégén.

Nemere István sztáríró tragikus sorsú 80. születésnapi bulija után

Boldogan, mosolyogva fogadta a köszöntéseket, együtt ünnepelte a tisztelőivel a nyolcvanadik születésnapját, majd egy órával később már szirénázó mentőautó szállította kórházba Nemere Istvánt. A népszerű és roppant termékeny író tollából sok fantasztikus és meghökkentő történet kerekedett már ki az évtizedek alatt, de ami a múlt hétvégén történt vele, az mindennél megdöbbentőbb és drámaibb.

Főpolgármesteri emlékek és tánc Claudia Cardinalével – Tarlós István új könyve

Nincs megállás. Hiába köszönt le immár 5 éve Budapest főpolgármesteri posztjáról Tarlós István, a politikus továbbra is aktív. Igaz, már nem annyira, mint egykoron, de azért a tanácsaira még ma is számít Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós pedig a véleményét is mindig őszintén elmondja akár Karácsony Gergelyről, vagy Vitézy Dávidról. Az egykori főpolgármester továbbra is figyeli, mi történik Budapesten, mert szívügye ez a város, amit még azok sem vonhatnak kétségbe, akik nem szívlelik az ő politikai közösségét.

Havas Henrik meglepő vallomása a homofóbia elleni harcról

A Mutasd Magad legújabb adásában Havas Henrik volt Ágai Kis András vendége. A beszélgetés során több fajsúlyos téma is terítékre került. A népszerű újságíró elmondta, hogy majdnem könyvet írt a melegekről, elárulta, hogy lakmuszpapírnak tartja Magyar Pétert, és szóba került, hogy sokszor nem érti Marco Rossit, és abban is egészen biztos, hogy nem lesz népszavazás olimpia-ügyben.

A Sum 41 frontembere bíróság elé áll a zaklatással vádolt volt menedzserével: Kemény szavakkal üzent a zenész

Deryck Whibley múlt héten megjelent könyvében beszélt először arról, hogy volt menedzsere, Greig Nori tinédzserkorától kezdve évekig zaklatta őt szexuálisan és verbálisan. A férfi tagadja a vádakat, ugyanis szerinte mindent, ami köztük történt, a kanadai zenész kezdeményezett. A Sum 41 frontembere most szóban is megtörte a hallgatását: nyilvánosan reagált arra, hogy Nori hazugnak nevezte őt.