Pazarlás a gyógyintézetben: üresen álló szárnyban indul folyamatosan a klíma

Állítólag már májusban elkészült a tatabányai kórház új szárnya, azonban annak ellenére, hogy egyelőre egyáltalán nem üzemel, még be sincs rendezve, hónapok óta folyamatosan megy benne a klíma. Országos Kórházi Főigazgatóság reagált a helyzetre, amelyben arra hivatkozott, hogy „az állagmegóvás érdekében” járatják a hütőberendezéseket.

Veszélyes vízben: a kifizetetlen számlák miatt az adósság nő a költségvetési intézményeknél

Júniusban ugyan újabb adósságrendezésen eshettek át a kórházak, ettől függetlenül továbbra is 79,9 milliárd forinton áll a költségvetési intézmények lejárt és kifizetetlen adóssága, amivel leginkább cégeknek, beszállítóknak tartoznak. A beszállítóknak a kifizetetlen számlák utáni adókat is muszáj fizetniük a költségvetésbe, vagyis kétszeresen hitelezik az államot. A Magyar Államkincstár (MÁK) féléves adataiból továbbá az is kiderült, a rendőrség 23,3 milliárd forintnyi kifizetetlen adósságot görgetett maga előtt.

Embertelen bánásmód a várpalotai magánkórházban: Kikötöztek egy idős beteget, majdnem kiszáradt

A Várpalotai Szent Donát Kórház egyik páciensének hozzátartozói szerint az idős rokonukat a kórházi ágyhoz kötözték, aki csaknem kiszáradt, ráadásul még az ügyeletes orvost sem tudták elérni. Az fizetős magánintézmény mindeközben az időseknek emelt szintű ápolást ígér, ráadásul több százezer forintot is elkérnek érte. Egészségügyi szakértő szólalt meg az üggyel kapcsolatban.

Az orvos figyelmeztetése: A 30 Celsius-fokos kórtermek életveszélyesek lehetnek – meghívták a politikusokat a probléma bemutatására

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) győri elnöke szerint a politikusoknak komolyabban kellene venni a kórházak klimatizálási problémáit. Elmondása szerint nincs olyan kórház Magyarországon, ahol ne jelentene gondot a nagy meleg. Szijjártó László meg is invitálta a politikusokat és döntéshozókat, hogy menjenek el hozzájuk és töltsenek egy éjszakát a harminc Celsius-fokos kórteremben, hogy érezzék valójában milyen is a helyzet.

Balesetekkel fenyeget a veszélyes utcai környezet: egy sofőr életveszélyes helyzetben került deszka támadása alá – videó

Hétfőn Jakabszállásnál egy férfit majdnem felnyársaltak az autó utánfutóján szállított deszkák, miután hátulról belerohant egy teherautóba. Csupán centiken múlott, hogy nem történt tragédia. Kedd reggel pedig Csepelen történt komoly baleset: egy ittas nő nagy sebességgel csapódott egy családi ház kerítésébe, az autója pedig felborult.

A szívből jövő fájdalom a testre is hatással van: a szerelmi csalódás okozta hízás

Újra ágyhoz és kerekesszékhez kötve él Paul Mason, aki egykor „a világ legkövérebb embere” cím csöppet sem büszke birtokosa volt. A brit férfi „fénykorában” 508 kilót nyomott, de miután az orvosok közölték vele, hogy örülhet, ha a negyvenedik születésnapját megéri, 2010-ben gyomorszűkítő műtéten esett át, majd orvosi segítséggel intenzív fogyókúrába kezdett. Így sikerült egészen 120 kilósra fogynia, ami egy csapásra megváltoztatta az életét. A Facebookon összeismerkedett egy nála 13 évvel fiatalabb amerikai nővel, Rebecca Mountainnel, akivel szerelembe estek: Paul 2014-ben kiköltözött a tengerentúlra, eljegyezték egymást, majd boldogan éltek… amíg Rebecca 2015-ben el nem hagyta.

Budapesti BKK-busz és autó ütközése súlyos sérülteket eredményezett

Többen megsérültek, amikor egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal összeütközött egy személyautó kedden Budapest XIX. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a baleset a Pozsony utca és a Csiky utca kereszteződésében történt. Információik szerint az ütközés következtében hatan sérültek meg: a személyautóban öt ember, a buszon pedig egy utas.