Dél-Korea: Káosz és tömeges tiltakozások a hadiállapot kihirdetése után

Kedden helyi idő szerint este váratlanul hadiállapotot hirdetett Dél-Korea elnöke. A kormányfő szerint az Észak-Korea-párti erők eltávolítása miatt van szükség a katonai jogrend bevezetésére. A hadsereg bejelentette mindennemű politikai tevékenység megszüntetését, beleértve a parlament működésének felfüggesztését is. A nemzetgyűlés épületéhez kiszálltak a hatóságok, közben pedig utcára vonult a tömeg is. Az egyébként parlamenti többséggel rendelkező ellenzék azonban nem fogadta el a döntést.

Kozma atya utolsó nyugalomra helyezése: Orbán Viktor is részt vesz a búcsúztatáson a Szent István Bazilikában

A Szent István-bazilikában gyászmisével búcsúztatták péntek délután Kozma Imrét, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét. A temetés napján a bazilika a déli harangszó után bezárt, estig csak a gyászolók, majd az előzetes regisztrációt kitöltő megemlékezők léphettek be, akiket 16 óra után az altemplomba is beengedtek. Itt helyezték örök nyugalomra Kozma Imre atyát, akit az egész világ megismert jóságáról, segítő misszióiról.

Orbán Viktornak kínos kérdést tettünk fel: Kinek szurkol valójában?

Nehéz délutánja lesz ma Orbán Viktornak. A felcsúti Pancho Arénában 16.30 órától rendezik a Puskás Akadémia–Újpest FC bajnoki futballmérkőzést – Magyarország miniszterelnökének szívéhez mindkét klub nagyon közel áll, így jogosan vetődik fel a kérdés: kinek szurkol majd? Mivel a kormányfő nem titkoltan a székesfehérvári Videotont is kedveli, az élvonalban több olyan meccs is van, amely dilemma elé állítja a fideszes politikust.

Összecsap Orbán Viktor és Magyar Péter – Kövesse a strasbourgi csörtét nálunk!

Orbán Viktor miniszterelnök újra felszólal Strasbourgban, ahol hatalmas a médiaérdeklődés, majd pedig Magyar Péter is kap pár percet erre. A miniszterelnök szerdán mutatja be a magyar uniós elnökség programját egy vita keretében. A miniszterelnök ezt megelőzően, kedden szintén Strasbourgban tartott rendkívüli sajtótájékoztatót kedden. Itt már bejelentette: a november 7-én összeülő Európa Tanácsi informális találkozón – amely egyébként két nappal követi az amerikai elnökválasztást – egy versenyképességi paktumra tesz javaslatot és indítványozza, hogy jöjjön létre egy intézményes schengeni csúcs, amely a menekültpolitikát teszi tisztába.