Korrupciós botrány rázta meg Magyarországot: a Horváth Csaba, Tóth Csaba és Molnár Zsolt per

A Fővárosi Törvényszéken kedden tartották az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós ügyének előkészítő tárgyalását. A zuglói parkolási botrányként elhíresült bűnügyben többek között Horváth Csabát, Zugló egykori polgármesterét, Tóth Csabát, a helyi szocialisták erős emberét, Molnár Zsolt parlamenti képviselőt és Baja Ferenc volt minisztert is vádolják. Az ügy koronatanúja szerint az ellenzéki politikusok összesen háromszázmillió forint vesztegetési pénzhez jutottak hozzá

Döbbenetes vádak: Az ügyészség Baja Ferencet és Molnár Zsoltot is el akarja vinni a BKV-ügyben

Volt minisztert és szocialista országgyűlési képviselőt gyanúsít az ügyészség egy meglehetősen súlyos ügyben. Molnár Zsolt mentelmi jogát felfüggeszetnék, hogy kihallgathassák. A gyanú szerint egy BKV-s tenderen induló cég döntéshozójától súlyos pénzeket kértek, hogy ne akadályozzák “politikai befolyásukkal” a pályázat megnyerését. Mindezt ellenzékben, egy olyan fidesz-kormányzás idején, amikor lássuk be, komoly ellenzéki politikai befolyást egyetlen párt sem tud felmutatni. Mondjuk a BKV ugye fővárosi dolog, nos, majd kiderül, mi lesz a vége…