Kövér László kínos pillanata: Meglepett reakciója a kegyelmi ügy kapcsán
A Nemzeti Emlékezet Bizottság ünnepségén vett részt a házelnök, itt kérdezték volna az ügyről.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A Nemzeti Emlékezet Bizottság ünnepségén vett részt a házelnök, itt kérdezték volna az ügyről.
Igaz, ő egyáltalán még nem gondolkodott azon, hogy köztársasági elnök legyen. Nem is kapott ilyen megkeresést.
A bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársaként elítélt Kónya Endre nyilatkozott a Blikknek, amelyet – kifejezett kérésére – szerkesztetlen változatban közlünk. Fontosnak tartjuk leszögezni: szerkesztőségünk nem azonosul az általa elmondottakkal.
A köztársasági elnök lemondását hivatalosan még az Országgyűlésnek is el kell fogadnia, ennek ellenére Novák nem vállal már több hivatalos programot.
A Fidesz-frakcióvezetője csütörtökre rendkívüli parlamenti ülést összehívását kezdeményezte a házelnöknél, miután a törvényhozás hétfőn és kedden már így is soron kívüli üléseket tart.
A házelnök egy fórumon arról is beszélt, hogy Magyarországnak szüksége van az Európai Unióra, mert a bruttó nemzeti össztermék 80 százalékát azon keresztül realizáljuk.
Kövér László házelnök meglepően szabadszájúan beszélt egy Jászapátiban rendezett szuverenitásvédelmi fórumon. Az amerikai nagykövet számára nem létezik, az ENSZ propagandaeszköz, az ellenzék hazaáruló, az Európai Unióból viszont nem akarunk kilépni, mert kell a közös piac – fogalmazott a a fideszes politikus.