Ismerd meg az Odüsszeia szerzőjét! – 7 izgalmas kérdés az elsős középiskolásoknak
Irodalom, matematika és földrajz tárgyakból is teszünk fel kérdéseket.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Irodalom, matematika és földrajz tárgyakból is teszünk fel kérdéseket.
A Franciaország déli részén fekvő, Alès városából számoltak be egy esetleges túszdrámáról. Az eset a Jean-Baptiste Dumas középiskolában történt, ahova a jelentések szerint egy feltehetőleg fegyveres férfi hatolt be. A rendőrség már a helyszínen van, és állítólag el is fogták az illetőt. A hatóságok szerint nem történt túszejtés.
Nagy jövő állt a fiatal sportoló előtt.
Fia jövőjével kapcsolatban kell döntenie Katalinnak.
Hamarosan lezárul a jelentkezés a középfokú felvételi januári központi írásbeli vizsgákra. A középfokú intézmények már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat. Idén 543 középiskola írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló ezek valamelyikébe jelentkezik, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon
A középiskolák rangsorának egyik fontos metszete, hogy az egyetemi felvételiken elért eredmények alapján miként teljesítettek a középiskolák. Ezt a részrangsort is a budapesti Eötvös József Gimnázium vezeti, éppúgy, mint a teljes listát. Utána viszont átrendeződnek a helyezések: második helyen áll a veszprémi Lovassy gimnázium, amely az általános rangsorban a 10. helyen áll, és ebben nézetben a Toldy Ferenc Gimnázium is dobogós helyet szerzett, noha a teljes mezőnyben csupán a 27. pozíciót foglalja el.
Megjelent a HVG 2025-ös rangsora Magyarország száz legjobb középiskolájáról, és jelentős változásokat hozott az élmezőnyben. Az idei lista élén a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium áll, míg a tavaly győztes, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium idén a harmadik helyre szorult vissza. A vidéki iskolák közül a veszprémi Lovassy László Gimnázium is bekerült a legjobb tízbe, emellett a rangsorban 14 új intézmény kapott helyet a rangsorban.
Egyelőre csak a szó átvitt értelmében, de egymásnak ugrottak annak a komáromi középiskolának a tanárai, ahol már rendőrségi nyomozás is folyik egy botrány tisztázására. Mint megírtuk, az igazgató annak a gyanújába keveredett, hogy szexuális kapcsolatot folytatott az egyik diáklánnyal – mégpedig egy osztályteremben. A történetet ismerni vélők azt állítják, hogy a takarítónő nyitott rá az enyelgő párra, majd ezt jelezte a szülőknek, innen pedig pillanatok alatt elterjedt a hír a gyerekek között is.
Suri Cruise nevet változtatott.
Az amerikai Mitchell Rutherfordnál szorongást és depressziót okozott, hogy nem bírta rávenni a diákjait a telefonhasználat mérséklésére a tanteremben.
Ezen a héten érettségilázban égnek a magyar középiskolák végzős diákjai, ma például angol nyelvből kell bizonyítaniuk tudásukat, de miként működik ez a világ más országaiban?
Az érettségi okozta izgalom miatt lett rosszul.
Jó voltál matekból, most megnézheted, mennyire emlékszel.
Magának és másoknak is bizonyított.
A fiú életét már nem lehetett megmenteni.
Az oklahomai Deer Creek középiskolában készült felvételt 24 óra alatt több mint 50 millióan látták a közösségi médiának köszönhetően. Az illetékes oktatási hivatal vizsgálatot indított az ügyben.
Egy diák életét vesztette a csütörtökön Iowában történt iskolai lövöldözésben, amelyet egy 17 éves tanuló követett el, aki magával is végzett – közölték a hatóságok az erőszakos incidens részleteiről beszámolva.
Fűtés sem mindig van és ha az órát sem tudják megtartani ilyen körülmények között, inkább hazaküldik a diákokat.
Jeremy Medina a novemberben szenvedett a balesetet, ami után leállt az agyműködése. A családjának most szomorú döntést kellett meghoznia.
Idén is megjelent a HVG középiskola rangsora, amelynek élmezőnyébe kilenc budapesti és mindössze csak egy vidéki iskola kapott helyet. Évek óta a budapesti intézmények valamelyike van a rangsorolás élén, ez pedig idén sem lett máshogyan.
Nincs változás az első három helyezettben tavalyhoz képest. Az első húsz helyezett között tarolnak a fővárosi iskolák.
Krausz Gábor és Mikes Anna a Dancing with the Stars tegnapi adásában először egy bécsi keringőt adott elő, ami a sztárséf számára azért volt különleges, mert középiskolában nem volt alkalma a szalagavatón táncolnia, mivel rossz magaviselet miatt épp iskolát váltott.