BKK-rendészet létrehozása: Nagyobb biztonság várható a fővárosban a megalakult budapesti közgyűlés döntése alapján

Péntek délelőtt elkezdődött a fővárosi közgyűlés alakuló ülése, ezúttal Karácsony Gergely főpolgármester mögött nincsen többség, így kell irányítani az önkormányzatot. Napirendre került többek között a választási kampány egyik legforróbb kérdése, a BKK-rendészet is, amelyet végül egyhangúlag fogadtak el, de a Fidesz szerint nem csak a tömegközlekedésre, hanem Budapest teljes területén több járőr kellene.

Az őszinte vallomás: A MÁV-vezérigazgatója vállalja a felelősséget az eddigi mulasztásokért

A MÁV-nak is kellemetlen a rengeteg késés, emiatt a vállalat jelentős változásokra készül. Hegyi Zsolt a MÁV-vezérigazgatója szerint a vállalat a járműbeszerzések mellett a járműpark karbantartásával próbálja biztosítani a szolgáltatások működését, viszont a pályainfrastruktúra felújítása is jelentős célja a cégnek. A vezérigazgató pontosan kifejtette, mit tesz, illetve mit tervez tenni a vasúttársaság a mostani helyzet kezelése érdekében.

Az ország számára kulcsfontosságú bejelentés: Lázár János komoly terveket vázolt fel a vasút jövőjével kapcsolatban

Lázár János úgy látja, a versenyképességük növelése érdekében a vasúti áruszállítás nem szenvedhet hátrányt. Az építési és közlekedési miniszter bejelentette legújabb Facebook-bejegyzésében, hogy csökkentjük a vasúti pályadíjakat. A társaságok részére pedig a MÁV ingyenesen biztosítja a pályahasználatot.

Karácsony Gergely elveszíti többségét az új fővárosi közgyűlésben: lényeges információk a helyzetről

Péntek reggel 10 órakor alakul meg az új Fővárosi Közgyűlés, ami a magyar belpolitika egyik legizgalmasabb terepé válhat a most következő hónapokban. Karácsony Gergelynek nem sikerült többséget kialakítani maga mögött, ezért minden egyes döntést alkuk sorozata előzhet meg. Az alakuló ülésnek összesen 9 pontja van, továbbá még néhányat majd napirendre vesznek még.

Káosz a légtérben: magyar utasok rekedtek Dubajban Izrael és Irán konfliktusa miatt

Ismét fennakadás van a Wizz Air egyik járatával kapcsolatban. A repülő csütörtök hajnalban 1 óra 20 perckor kellett volna landoljon Budapesten, de egyelőre még el sem indultak. A Dubajból induló W6 2498-as járat feltehetőleg az Izrael és Irán közti fokozódó feszültség miatt kerüli a légteret, ezzel logisztikai kalamajkába keveredhet a légitársaság.

A biciklisekre vonatkozó KRESZ-változások: fontos részletek és újdonságok

Hamarosan teljesen új KRESZ szabályozás jön, amely modernizálja az elavult, sokat vitatott rendszert. A változások még csak tervezet formájában léteznek, de a szakma és a politika jóváhagyása után életbe léphetnek. A kerékpárosokra is kiterjedő új szabályok között többek között a kerékpár fogalmának újradefiniálása, a kerékpáros övezetek bevezetése és a buszsávok használatának megkönnyítése szerepel.

Az elektromos kerékpár egészségügyi hatásainak meglepő felfedezése: nincs különbség a hagyományos biciklizéshez képest

Az elektromos kerékpárok új szintre emelték a biciklizést, és remek lehetőséget kínálnak azoknak is, akik a hagyományos biciklit már nehezen használják. De vajon egészségügyi szempontból megéri leváltania a normál kerékpárt? Egy friss tanulmányban azt vizsgálták, hogy az e-biciklik hogy mennyire hatásosak az erőnlét fenntartásában. Egyértelmű eredmények születtek.

Őszi utazók figyelem: megtartják a nyári tarifát az autópályákon

Október 1-jétől is marad a nyári tarifa a horvát autópályákon – tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC). A cég azzal indokolta döntését, hogy 2012 óta nem emelt árakat. Ez idő alatt pedig a karbantartási és építési költségek jelentős megnőttek, ezért a vállalatnak korrigálnia kellett az útdíjakat a pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében.