Az árvízről szóló figyelmeztetés: Karácsony Gergely szerint a nehezítő tényezők még csak most kezdődnek

Karácsony Gergely péntek reggel ismét a hivatalos Facebook-oldalán adott tájékoztatást róla, hogy Budapest miként is áll az árvízre való felkészülésben. A főváros főpolgármestere szerint Budapest felkészült az árhullámra, a munkálatokat pedig már jóval a tetőzés előtt befejezték az ezen dolgozó emberek. Ám azt is kiemelte, hogy a neheze még csak most jön, utalva ezzel a Dunán végigvonuló árhullám közelgő tetőzésére.

Ne hagyja ki a kártérítést! Késett a vonat? Itt a lehetőség a kártérítésre

Júliusban több mint 75 óra késéssel negatív rekordot döntött a MÁV a Mátészalka–Debrecen vonalon, de nem ez az egyetlen szakasz, ahol rengeteg bosszúságot és időveszteséget okoz a nemzeti vasúttársaság az utasoknak. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogaink ugyanúgy érvényesíthetők, ha vonattal közlekedünk, mintha például repülővel utaznánk.

BKK bejelentése: több HÉV-állomást lezárnak holnaptól

A 2-es villamos korlátozása és a Margit-sziget lezárása után újabb változás várható a közlekedésben. Az árvíz miatt további intézkedésre volt szükség, így szerdától lezárják a H5-ös HÉV alagúti szakaszát. Mutatjuk, hogyan járnak majd a szentendrei HÉV járatok a krízis helyzet ideje alatt, valamint azt is, milyen egyéb változásokról adott tájékoztatást a BKK.