A dühítő igazság: Hogyan használják fel az emberek dühét a közösségi oldalak a profit érdekében

Winta Zesu, a New York-i modell és tartalomkészítő, aki tavaly 150 000 dollárt (körülbelül 60 millió forint) keresett, különleges módszerrel hódította meg a közösségi médiát: a dühöngésből csinált üzletet. Posztjai és videói gyakran váltanak ki heves reakciókat, de éppen ez a sikerének titka. Érdekes, hogy általában a közösségi oldalak nem jutalmazzák a gyűlölködést, sőt. Úgy látszik, vannak kivételek, vagy kivételes módszerek…

A Szomszédok egykori sztárja mostohatestvéréhez ment hozzá és útra kelt a baba

Scarlet Vas, a Szomszédok című ausztrál televíziós szappanopera egykori sztárja új fejezetet kezdett az életében: tavaly férjhez ment mostohatestvéréhez, most pedig már úton is van első közös gyermekük. A leendő édesanya az OnlyFansen is hatalmas népszerűségnek örvend, kedvese pedig meglepő vallomást tett. Kiderült, hogy szívesen készítene explicit mostohatesós tartalmakat.

A TikTok étkezési trendekre gyakorolt hatásának vizsgálata: Az emberek fele az influenszerek étkezési szokásait követik

Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a válaszadók közel fele az alapján állítja össze az étkezését, amit az influenszerek videóiban látott. A felmérés során azt is vizsgálták, hogy az adott trendek hatására, hogyan változnak meg a fogyasztói trendek. Például, ha egy influenszer az uborkára esküszik, akkor mennyivel ugrik meg az uborka vásárlások száma. Az adatok elképesztőek!

Király Viktornak meggyűlt a baja a magyar nyelv szépségeivel: képtelen volt kimondani ezt a szót – videó

Humoros videót tett közzé közösségi oldalán Király Viktor. Az énekes és gyönyörű felesége, Király-Virág Anita rendszeresen posztolnak a közösségi média felületeken olyan videókat, melyben egy trendre pattannak fel, vagy mondjuk éppen szívatják egymást. Ez most sem volt másképp, az énekesnek ezúttal a magyar nyelv szépségeivel kellett megküzdenie.

A TikTok betiltja a szépítő filterek használatát 18 év alatti felhasználók számára

Korlátozás lép érvénybe a TikTok felületén. A szépítő filterek a jövőben nem lesznek elérhetőek 18 év alattiaknak, ugyanis az egyre növekvő szorongás és a romló tendenciát mutató önbecsülés miatt a platform nem engedélyezi a funkció használatát a fiatalkorú felhasználóknak. A korlátozást a következő hetekben aktiválják a felületen.

Istenes Bence hatalmas győzelmet aratott az első nemzetközi bokszmeccsén

Már harmadik hete, hogy élőben követhetik az érdeklődők a Hell Boxing Kings bokszversenyt az RTL képernyőjén. A miskolci DVTK Arénában megrendezett ökölvívó-mérkőzések eddig is színvonalasak voltak, ám vasárnap egy különleges szereplőért is szoríthatott a nagyérdemű. Ugyanis a népszerű magyar műsorvezető, a Sztárbox tavalyi évadának versenyzője, Istenes Bence szállt ringbe. És nem is akárhogyan mutatkozott be.

A kiberbűnözés veszélye fenyegeti a fiatalokat is

Az internetes csalások elleni védekezés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a másodízben meghirdetett pénzügyi vetélkedő, amely játékos formában ad át pénzügyi ismereteket.

Még mindig elterjedt vélekedés, hogy a kiberbűnözés áldozatai szinte kizárólag idős emberek, akik esetében a csalók könnyedén használják ki a hiányos internetes ismereteket, azonban a helyzet mára megváltozott, és a pénzügyi és digitális tudatosság fejlesztése kiemelten fontos lett a fiatalok számára is. Ebben nyújt jelentős segítséget a második alkalommal életre hívott Nagy Diák Banktudós Teszt, melynek során a diákok játékos formában tanulhatnak a felelős pénzügyi döntések meghozataláról, s közben felkészülhetnek a digitális világ egyre gyakrabban előforduló veszélyeire, például a kibercsalásokra is.

Az interjúbotrány: Friderikusz Sándor riporter manipulációja feltárult

Már több éve, hogy Friderikusz Sándor a YouTube-on tért vissza a podcast sorozatával, miután hosszú időre eltűnt a médiából. A műsorvezető több százezres követőtáborral rendelkezik, videói pedig hatalmas népszerűségnek örvendenek. Most azonban a népszerűség egy árnyoldalával kellett szembesülnie: az egyik adását ugyanis mesterséges intelligenciával manipulálta egy rosszakarója.

Bezárták az Asszonysutyorgó csoportot a Facebookon: A közösség utolsó pillanatai.

Valamilyen okból eltűnt Facebookról az egyik legnépszerűbb hazai csoport, az Asszonysutyorgó. A kizárólag nőket befogadó, közel háromszázezer fős csoport meglehetősen aktív volt; elsősorban nőket érintő témákkal foglalkozott. Sz egyszerű kérdésektől és szórakoztató tartalmaktól a párkapcsolati tanácsadásokon át egészen a nagy társadalomkritikát megfogalmazó posztokig minden megtalálható volt benne.

A Reggeli Lidl-láz: Szülők kora hajnali rohanása az áruház elé

Hatalmas felhajtás alakult ki a Lidl egyik terméke körül a múlthéten, miután az újra akciósan beszerezhetővé vált a bevásárlólánc üzleteiben. A fából készült konyha már évek óta nagy közönségkedvencnek számít, kiváltképp karácsony előtt, ráadásul a reklámújság szerint idén még kedvezményesebb áron lehetett hozzájutni, ezért egyes Lidl üzletekben a termék miatt idén már a nyitás előtt is sorban álltak a szülők. A nagy népszerűséget Zentai-Bata Adrienn, vagyis a Barbee néven ismertté vált énekesnő is érzékelte, aki maga is beszerezte már kétéves kislányának.