A TISZA Párt vezetése erősödik a Medián kutatása szerint
Tíz százalékponttal nőtt öt hónap alatt a kormányváltást akaró magyarok aránya, a folyamat azt jelzi, hogy a lehetséges szavazók a Tisza Párt felé áramolnak.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Tíz százalékponttal nőtt öt hónap alatt a kormányváltást akaró magyarok aránya, a folyamat azt jelzi, hogy a lehetséges szavazók a Tisza Párt felé áramolnak.
Újabb közvélemény kutató intézet jött ki friss adatokkal a pártok támogatottságát illetően. Magyar Péter a Facebook oldalán osztotta meg a MEDIÁN Közvélemény- és Piackutató adatait. Ennek tanúsága szerint a a Tisza jócskán elhúzott a Fidesz mellett. Az elmúlt időben számos közvélemény kutatás jött már ki a témával kapcsolatban, nagy részük pár pontos különbségről számolt be, a Fidesz javára.
Döntetlenközeli az állás a Fidesz és a TISZA Párt között – ezt mutatja a Republikon Intézet (RI) kutatása. A júniusi választások óta a Fidesz támogatottsága „egy kicsit lejjebb, a Tisza egy picit feljebb ment” – fogalmazott Horn Gábor, az intézet vezetője.
Csütörtökön friss közvélemény-kutatást közölt a Nézőpont Intézet. Korábban két közvélemény-kutató is Tisza-előnyt jelzett a biztos szavazó pártválasztóknál, a Nézőpont azonban ebben a körben 15 százalékos kormánypárti előnyt mutatott ki. Az intézet mérése szerint változatlan a kormánypártok népszerűsége azok körében, akik részt vennének egy most vasárnapi országgyűlési választáson.
A Publicus felmérése még Szentkirályi Alexandra visszalépése előtt készült. A Nézőpont szerint Vitézynek sikerült Karácsony korábbi támogatói közül is megszólítani szavazókat.
Szentkirályi Alexandra visszalépésével egészen megközelítené a volt BKK-vezér a jelenlegi főpolgármestert. Enélkül viszont jelentős előnnyel vezet Karácsony.
Kiderült, hogy ha ma lenne a választás, akkor melyik pártok jutnának be biztosan az Európai Parlamentbe, és melyeknek lenne még esélye egy-egy mandátumot elérni. Érdekesen alakult a biztos szavazók összetétele és az aktív bizonytalanok száma is.
Kutatások ugyanis kimutatták: komoly gondokat okoz a gyerekek agyának az eszköz.
Egy új közvéleménykutatás érdekes adatokat közölt a magyarok parkolással kapcsolatos érzéseiről.
A miniszterelnök március 15-én elmondott beszéde Európa, az Európai Unió jövőjéről, a háború és béke kérdéséről is szólt.
Érzékelhetően elmozdult a választói hangulat, nem kis részben Magyar Péternek, illetve a pedofilbotránynak köszönhetően. Újra abszolút többségbe kerültek azok, akik kormányváltást akarnak.
Tartogat meglepetéseket a végeredmény!
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka újra edz a szülése után. A sztársportoló nem rendelkezik olimpiai szintidővel, így nem is tagja a magyar úszóválogatottnak, mégis szeretne ő is elmenni januárban meleg égövi edzőtáborba, amelynek költségtérítését a szövetségtől várja el. A Sportal úgy tudja, férjével Layber-Gelencsér Mátéval, lányával a kis Kamíliával és egy bébiszitterrel mennének az edzőtáborba.
Joe Biden hétfőn családi körben ünnepli 81. születésnapját, az amerikai történelem legidősebb elnökeként.