Donald Trump leleplezi három ukrajnai mítoszt még hivatalba lépése előtt
Közelebb kerülhet a háború lezárása.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Közelebb kerülhet a háború lezárása.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök a lengyel tanárok szakszervezetének mondott beszédet. A politikus kifejtette, hogy szerinte komoly annak a veszélye, hogy globális háború alakul ki az ukrajnai háborúból. Mint mondta, úgy véli, hogy a háború döntő szakaszához érkezett.
Észak-koreai katonák az ukrán fronton, mi lesz ebből?
Az orosz elnök állítása szerint közel 700 ezer orosz katona van jelenleg Ukrajnában, ám a halottak és sebesültek számáról nem adott tájékoztatást.
Titokban született meg a döntés.
Ruszlan Sztefancsuk ukrán parlamenti elnök – Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi taskenti kijelentésére reagálva – leszögezte, hogy Volodimir Zelenszkij marad Ukrajna elnöke a hadiállapot végéig.
A kormány magyarbarát külpolitikát folytat, a baloldal azonban ezt nem érti, mert ők soha nem képviselték a magyar érdekeket – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
Biden már a múlt hónapban döntött.
Győzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz.
Válaszolt Macron tervére a külföldi csapatok Ukrajnába küldéséről.
A múlt héten váratlanul meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető holttestét átadták édesanyjának – írta szóvivője, Kira Jarmis szombaton az X nevű oldalon.
Tizenkét – zömmel nyugati – hatalom következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a jemeni húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal.