Természetes méregtelenítő: így segít a fűszer a máj- és veseműködésben
Leginkább gyomorprobléma esetén szoktuk bevetni, pedig még sok más bajra is jó ez a finom fűszer.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Leginkább gyomorprobléma esetén szoktuk bevetni, pedig még sok más bajra is jó ez a finom fűszer.
Molnár Piroska úgy tudja, hogy Vidnyánszky Attila a fia ballagásra sietett, ezért nem volt ideje felhívni Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő Udvaros Dorottya távozásáról is nyilatkozott.
Káel Csaba kormánybiztos és Mao Jü, a China Film Administration vezetője széles körű filmszakmai együttműködésről írt alá megállapodást a magyar-kínai filmes kapcsolatok és szinergiák élénkítése céljából – közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.
2024. június 12-én a veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték premier előtti gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a hazai filmek legnagyobb ünnepe, új nevén a MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál.
Elérkezett a szuperegészséges eper szezonja, amiből isteni finom turmixokat lehet készíteni!
Az egyszerű tört krumpli chilivel feldobva olcsó és mennyei köret.
A sonkával és gombával megpakolt óvári csirkemell tökéletes választás azoknak, akik szeretik a rakott húsokat.
A Mikszáth téren kezdett el énekelni a Katona József Színház társulata, köztük Nagy Ervin és Pálmai Anna.
Hszi Csin-pinget különleges ajándékkal lepték meg.
Te ismered ennek a furának tűnő hagyománynak az eredetét?
Mintha csak egy középkori kalandregény lenne, pedig ez valóban így történt: ugyan csak rövid időre, de hazatért Pannohalmára az a három segélykérő levél, amik 782 éve hagyták el a monostort.
Betegségét külföldön tudják kezelni, ennek finanszírozására gálaestet és gyűjtést szerveznek támogatói.
Több mint két és fél éve jelent meg a Szabó Győző elvonókúrájáról és Csernus Imrével való küzdelméről szóló Toxikoma, ami máig nagy népszerűségnek örvend. Nem véletlenül, hiszen a remek színészi játék mellett vizuálisan is nagyot nyújt a film: legyen szó CGI-effektekről vagy éppen a drogos élet reális ábrázolásáról.
Sokakat döbbentett meg, hogy belépődíjas lett ez a város.
Vidnyánszky Attila nem adott választ a kérdésre, hogy miért nem ő hívta fel Kulka Jánost a kitüntetéssel, ahogy ez 24 éven keresztül szokás volt.
Túróból számtalan édességet készíthetsz, és egyik finomabb lesz, mint a másik.
Több mint tízezer szavazat érkezett az Esély Közösség honlapján keresztül az Európai Hazafi Díj idei jelöltjeire, s a többség úgy döntött, Koncz Zsuzsa előadóművész kapja 2024-ben az elismerést.
Az édes-fűszeres pácban pihentetett ázsiai tepsis csirkeszárnyak kevés zsiradékkal készülnek, így a gyomrot sem terhelik meg.
A napokban az idegen nyelvi vizsgák vannak terítéken, ennek alkalmából mi is összeállítottunk egy angol nyelvi tesztet.
Hiába volt az elmúlt 24 évben megszokott, Vidnyánszky Attila valamely okból nem hívta fel telefonon Kulka Jánost a Nemzet Színésze cím odaítélése után.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál május 7-én, kedd este startolt az első elődöntőjével, melyben számos extrém produkciót láthattak a nézők, köztük a finnek képviselőjével, aki látszólag pucér altesttel rohangált a színpadon, azonban a szokatlan hatástól az ír énekes előadása sem maradt el.
Hszi Csin-ping kínai elnök a franciaországi és szerbiai hivatalos látogatásokat követően, május 8-10. között Magyarországra érkezik. A gazdasági kapcsolatok ugrásszerű növekedése mellett figyelemreméltó, hogy egyre erősebb a kulturális és oktatási háló szövődik a két ország között.
Újabb magyar sztárok kerültek bélyegre a Magyar Posta jóvoltából. Korda György 85. születésnapjának alkalmából az énekes és felesége, Balázs Klári szerepel a tematikus bélyegen.
Nagyon finom lesz a hagyományos sült oldalas, ha paradicsomos pácban tartod.
Hatalmas siker és kimagasló szeretet övezte Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész „50 év 50 koncert” sorozatának erdélyi koncertjeit, amely tolmácsolta az anyaország szeretetét és az összefogás erejét is. Kolozsváron, Marosvásárhelyen és a Nagyváradon dupla előadással tartott koncerteken a közönség felállva, vastapssal köszöntötte a hegedűvirtuózt.
Fellép többek között a West End-szupersztár, Bradley Jaden, szülinapi estét tart az Anna And The Barbies, láthatjátok Caramel és a Budapest Bár koncertjét, de lesz opera és musical is.
Képeken, árakkal mutatjuk a tavasz legjobb parfümjeit. Isteni, nőies és üde illatuk téged is elvarázsol.
A fellah köfte, vagyis a török bulgurgolyó paradicsomszósszal igazi nyári csemege.
Tabár István életműdíjat kapott, Eötvös Péter utolsó művét pedig posztumusz díjjal ismerték el.
Az előnyök hangsúlyozásán és a kényelmen kívül az olimpiai ruhakollekciónak még számos igényt ki kell elégítenie, a tervező dolga így igen összetett.