A szigetek, melyeket minden épeszű ember messziről kerül!
A világon nem egy olyan sziget létezik, ahová kész életveszély belépni.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A világon nem egy olyan sziget létezik, ahová kész életveszély belépni.
Az, hogy milyen hatások értek bennünket magzatként, jelentősen befolyásolja későbbi egészségünket.
A vizsgált területen miért néznek ki másképp a vadállatok?
Új kutatások szerint az idősebb felnőttek egyensúlyi képessége és fogóereje jobb előre jelzője lehet a hosszú élettartamnak, mint a vérnyomás. A PLOS One brit egészségügyi folyóiratban megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy az életkor hogyan hat a járásra, az egyensúlyra és az erőre. Arra a következtetésre jutottak, hogy az egy lábon állás időtartama különösen jól jelzi az életkort.
Nem ez volt az első ilyen eset idén.
Az erre érzékenyekre kockázatot jelenthet.
Ritka, vaskori sírkamrára bukkantak a régészek Németországban – számolt be róla a Heritage Daily. Az ősi temetkezési helyet egy Duna melletti település, Riedlingen közelében fedezték fel.
A hatalmas és megmagyarázhatatlan jelenség ráadásul mozog.
Rengeteg nő halálát okozza ez a ráktípus, most viszont korai tünetekre hívták fel a figyelmet a kutatók.
Egyre több új dologra bukkannak a kutatók a Vörös bolygón.
Egy friss kutatás megállapította, melyik az a két leveszélyesebb élelmiszer, ami szívinfarktust és stroke-ot okoz.
Nem vagy egyedül, ha nagy levegőt kell venned egy nyelvtani hiba láttán, és az is kiderül belőle, hogy milyen személyiségtípusba tartozol!
A bélrendszered egészségén túl az agyadért is sokat tehetsz azzal, ha ilyen készítményt szedsz.
A gyógyíthatatlan betegséget okozó adalékanyagot számos élelmiszer tartalmazza anélkül, hogy jelenlétét feltüntetnék a csomagoláson.
Ahogyan a daganatok többségére, úgy a májrákra is jellemző, hogy gyakran meglepő tünetekkel jelentkezik a betegség.
A Parkinson-kór kialakulásának kockázata a kétszeresére nőhet ebben az állapotban.
A szakértők szerint ugyanaz történhet a Dunával, mint a Szajnával most, az olimpia idején.
A pénzügyek kezelésében történő változások a nem diagnosztizált demencia jelei lehetnek, amiket érdemes komolyan venni.
Nagy felfedezést tettek, hosszú évek munkája térült meg! Te mit tennél, ha kígyóba botlanál?
A pozitív első benyomást fontosnak tartjuk, hiszen az meghatározó lehet az emberi kapcsolatban. De vajon mi kelt kellemes érzés a másik iránt? Amy Cuddy, a Harvard professzora egy kutatást végzett, melyből kiderült: a megbízhatóság és a hozzáértés az, amit a legfontosabbnak tartunk.
Az egyik leggyakrabban felírt gyógyszerrel kapcsolatban derült fény erre az összefüggésre.
A kutatók szerint árulkodó a szóhasználatunk.
A kutatók kifejlesztettek egy új típusú, emberi antitesteket tartalmazó ellenmérget, mely biztonságosabban és hatékonyabban kezelheti az európai fekete özvegy pók csípését. Az új kezelés jóval hatékonyabb lehet az eddigi ellenszereknél, de még további tesztelésekre van szükség, mielőtt a betegek számára elérhetővé válik.
A tinédzserkorban az édesanyák aktív és passzív figyelme egy életen át meghatározó tényező lesz a felnőttkori tulajdonságokat illetően.
A kutatások azt mutatják, hogy jelentősen megnőtt bizonyos rákos megbetegedések száma a gyermekek és a tizenévesek körében.
Nagyon furcsa belegondolni, de ma is velünk él egy betegség, ami már az őskori emberek életét is megnehezítette.
Mivel az embernél az egyik gén blokkolódott és az érfalaink gyakrabban meszesednek el; minden évben emberek százezrei betegednek meg érelmeszesedés következtében Európában.
Ha szeretnénk jól kinézni, egyáltalán nem mindegy mit reggelizünk. az ételek ugyanis még az arcvonásunkat is megválatoztathatják.
A kutatók rájöttek, hogyan lehet meghatározni a 40-es és 50-es éveinkben, hogy öreg korunkra milyen állapotban lesz az agyunk.
Igen, vélhetőleg a spermiumban található ribonukleinsavon (RNS) keresztül.