Hogy neveld a sárkányodat című filmben változott nővé Dustin Hoffman? – Csak a legnagyobb rajongók tudják megfejteni ezt a filmes kvízt!

Az eredeti antihős minden generáció számára letett legalább egy alapművet, bár már nem egyszer leírták, a nagy visszatérés sosem maradt el. Több mint 60 éves színészi karrierje során hazavihetett két Oscar- és öt Golden Globe-díjat, négy Brit Filmakadémia díjat, illetve két Primetime Emmy-díjat is. Ma ünnepli a születésnapját Dustin Hoffman.

Az internet történetének kezdetei: Az első email küldésének időpontja

2024-ben könnyedén kijelenthető, hogy az internet olyannyira a mindennapjaink részévé vált, hogy az emberek jelentős többsége el sem tudná képzelni az életét nélküle. A folyamatos internetelérés ma már nem csupán a szórakoztatás érdekében fontos, hiszen szinte mindent ennek segítségével intézünk: a kommunikációt, a banki és egyéb ügyeket, s persze, a hírekről is így tájékozódunk.

Kérdések és válaszok a világ legfurcsább témáiról – Kíváncsi vagy, hogy mit feleltek mások a legkülönösebb kérdésekre az interneten? Teszteld tudásod a kvízjátékban!

Mai kvízjátékunkban nem arra vagyunk kíváncsiak, ismeri-e a helyes választ az adott kérdésekre, hanem arra, tudja-e mit írtak a kérdésekre mások. A rendhagyó játékban tehát nem biztos, hogy a helyes válasz lesz egyúttal a jó válasz is. Egyet azonban megígérhetünk: az általunk megjelölt helyes válaszokat valaki egyszer tényleg leírta.