Hősiesség életárban: Az 8 éves kisfiú áldozatos tette testvéreiért
A lakástűz martalékai lehettek volna a testvérei.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A lakástűz martalékai lehettek volna a testvérei.
Rettenetes tragédia történt.
Az épületben egy férfi lakott, őt a mentők kórházba szállították.
Kedden hajnalban érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy Gyulán, a Dürer Albert utcában kigyulladt egy ház.
Egy száz négyzetméteres, egyszintes ház hálószobájában keletkezett tűz.
A szakértők szerint a lakástüzek nagy száma annak köszönhető, hogy nem rendeltetésszerűen használják az emberek az elektronikus eszközöket. Pedig néhány apró szabály betartásával könnyedén elkerülhető lenne, hogy ne arra érjen haza, hogy porrá égett az otthona, vagy ami még rosszabb, hogy halálos lakástűz keletkezett.
Mindannyiunk otthonában megtalálható a veszélyforrás, érdeme hát odafigyelni!
A szerencsén múlt, hogy észrevették: tűz keletkezett a tükör miatt.
Kittiék lakásában tűz ütött ki júliusban. A 18 éves lány egyedül volt otthon, amikor kigyulladt a lakás. A lángok elől a negyedik emeleti lakás ablakpárkányára menekült, ott várta a segítséget, de hiába hallotta a szirénákat, tudta, hogy nincs ideje megvárni. Ekkor eszébe jutott, hogy nemrégiben pont arról beszéltek apjával, hogy ha innen valaki kiesne, egyetlen lehetősége marada a túlélésre: a rózsabokor.
Lakástűz miatt hunyt el egy család.
Hétfőn huszonhárom órakor érkezett egy jelzés a katasztrófavédelem ügyeletére, amely szerint Szekszárdon füstöl egy családi ház. A Fáy András utcában egy kétszintes, száz négyzetméteres sorházi lakásban keletkezett tűz, amelyhez három járművel vonultak a tűzoltók.
Kitti pont a tűzeset előtt tetováltatott magára egy motivációs szöveget, ami éppen azon a karján volt, ami megégett a tűzben. Sorsszerűnek érzi, hogy a tetoválás nem sérült meg, ami miatt most még erősebbnek érzi magát. Ahogy a szüleinek mondta: bármire képes!
Fejér vármegyében nyugtalan hajnalra virradtak az Almássy telep egyik négyemeletes társasházának lakói. Ugyanis a negyedik emeleti, tetőtéri lakásban tűz ütött ki, és az égő lakásból egy fiatal lány vetette a mélybe magát, aki súlyosan megsérült. A várye katasztrófavédelmi szakemberei megfékezték a pusztító lángokat, az épületből tizenhat embert menekítettek ki.
Június 28-án ünnepelné 44. születésnapját a sokoldalú zenész, aki lakástűz áldozata lett. Babicsek Bernát édesanyja a mai napig nem tudja feldolgozni a gyászt.
Fontos dologra figyelmeztetnek a szakemberek!
Beszerzésével időben meg tudjuk tenni az életmentő intézkedéseket.
Izrael 2021-ben adta ki őt Magyarországnak, később újrakezdődött a per, amelyben idén márciusban hirdettek ítéletet. Akkor több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték úgy, hogy legkorábban 40 év múlva szabadulhat.
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók és a mentők a házhoz.
Nagy bajba kerülhetsz, ha nem figyelsz ezekre!
A szülők azóta sem térnek magukhoz.
Még szüksége van egy kis rehabilitációra, de már sokkal jobban van az a nyuszi, aemlyet csütörtökön mentettek meg a mentősök.
Lakástűzben égett meg egy nyuszi a főváros VII. kerületében, a mentők azonban nem hagyták magára az állatot.
Akár több millió forint büntetést is kiszabhatnak a kerti lomok felhalmozásáért.
Macskájukkal együtt égtek bent a házukban a lánytestvérek.
Idén eddig 1070 alkalommal kellett riasztani a hazai tűzoltókat szén-monoxid miatt. Többszáz ember szenvedett mérgezést, mely rengeteg esetben halálhoz is vezetett.
A szakember arra figyelmeztet, hogy a leggyakrabban egyedül élő, idős emberek válnak lakástüzek áldozataivá.
Ketten meghaltak egy kispesti lakástűzben.
Hétfőn dél körül érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez arról, hogy Halásztelken kigyulladt egy épület és a benne tartózkodó ember ruházata – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.