Az új magyar légitársaság megérkezése: Kínai támogatással a levegőben

Hungary Airlines néven, kínai segítséggel jön létre új magyar légitársaság. Kiderült, hogy a cég már egy együttműködési megállapodást is aláírt a Boeinggel. Fő tevékenységük a légi áruszállítás lesz, de állítólag az új szerződéssel a személyszállítás területét is megcélozzák. A tervek szerint már idén decemberben indul egy járat Hongkongba.

Drámai esemény: Kigyulladt a Boeing gép hajtóműve 249 utassal a fedélzeten

Kigyulladt egy repülőgép rövid idővel a felszállás után Olaszországban. A kínai Hainan Airlines légitársaság gépe a római Fiumicino repülőtérről szállt fel, ám nem sokkal azután, hogy elhagyta a talajt, váratlanul lángra kapott a hajtómű. Az olasz parti őrség tájékoztatása alapján egy madár miatt történt az eset. Végül a repülő biztonságos kényszerleszállást tartott végre 249 utasával a fedélzeten.

Az American Airlines hatalmas bírságot kapott a kerekesszékes utasokkal való méltalan bánásmód miatt

50 millió dolláros bírságot (körülbelül 1,871 milliárd forintos) szabtak ki az American Airlines légitársaságra, amiért rosszul bánt a kerekesszéket használó utasokkal. Több ezer kerekesszékkel is rosszul bántak, a földre ejtették őket, és a kerekesszékük, amely akár több tízezer dollárba is kerülhet, javíthatatlanul megsérült. Olyan is történt, hogy a légitársaság alkalmazottai a földre ejtettek egy utast, miközben a gépen lévő ülésére ültették át.

Káosz a légtérben: magyar utasok rekedtek Dubajban Izrael és Irán konfliktusa miatt

Ismét fennakadás van a Wizz Air egyik járatával kapcsolatban. A repülő csütörtök hajnalban 1 óra 20 perckor kellett volna landoljon Budapesten, de egyelőre még el sem indultak. A Dubajból induló W6 2498-as járat feltehetőleg az Izrael és Irán közti fokozódó feszültség miatt kerüli a légteret, ezzel logisztikai kalamajkába keveredhet a légitársaság.

Álomnyaralás helyett kétmillió forintos bukta: ittasan elszegett magyar házaspár története

Nagyjából kétmillió forintot buktak, nem jutottak el Rodoszig, nem látták a tengert, nem kortyoltak koktélokat. Ehelyett megalázták őket, rendőrt hívtak rájuk, igazoltatták, megszondáztatták, majd drogtesztet is elvégeztek rajtuk. Röviden így lehetne összefoglalni Piák Kinga és Rill István „álomnyaralását”. Múlt hétfőn kora reggel nem engedték felszállni őket a Rodoszra induló gépre, mert azt fogták rájuk, hogy „alkoholos befolyás alatt állnak”.

Bizarr nevelési megoldás: Kislány zárása a repülőgép mosdójában

A héten hatalmas vitát szított a kínai közösségi oldalakon az videó, melyen egy repülőn utazó kisgyermeket nagyszülei a mosdóba zártak. A kislány nagyjából egyéves lehetett, és keservesen sírt, amivel a nagyszülők nem tudtak megbirkózni. A kiszivárgott történet bejárta az online teret és hatalmas vitát robbantott ki arról, hogyan kell kezelni a feldúlt gyerekeket nyilvános helyeken.

Félelmetes pillanatok: Repülés közben leszakadt a repülőgép kereke

A United Airlines egyik repülőgépének a kereke felszállás közben szakadt le a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren, majd végiggurult a kifutópályán. Az incidens egy közel harmincéves Boeing 757-200-as géppel történt, amely 174 utast és 7 fős személyzetet szállított. A járat a probléma ellenére sem szakította meg az útját, s később biztonságosan landolt Denverben. Az esetről döbbenetes felvételek készültek.

Rubint Rékáék Antalyába utaztak: élményeik a Liszt Ferenc repülőtéren

Mint arról korábban már írtunk, az utóbbi időszakban áldatlan állapotok uralkodnak a Liszt Ferenc repülőtéren. A legfrissebb káoszt egy pénteki, Antalyába tartó gép utasai voltak kénytelenek átélni, akik közel negyven óra várakozás után tudtak csak elindulni Törökországba. Rubint Réka Alakreform tábora is épp ott zajlik, a Blikk arra volt kíváncsi, ők mit tapasztaltak a fennakadásból.

A “Káosz a Wizz Airnél: Az éhező utasok 5 órát töltöttek forró betonon várakozva Valencia–Budapest járaton

Nem volt egyszerű napja a Wizz Air azon utasainak, akik Valenciából Budapestre akartak utazni. A tervezett indulás után 4 óra 40 perccel szállt csak fel a repülőgépük hétfőn, addig a forró betonon állt. A nyári csúcsforgalom hatalmas káoszt okozott számos repülőtéren Európában, és a fapados járatoknak még nehezebb dolguk van.

Váratlan esemény Budapesten: Utas rosszul lett egy Hongkongba tartó repülőgépen

A British Airways BA 31-es, Londonból Hongkongba tartó járata vasárnap a késő esti órákban egy utas rosszulléte miatt megszakította az útját, és Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szállt le. A hírt a Budapest Airport közölte hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a gép a tartályokban lévő üzemanyag mennyisége miatt túlsúlyos volt, ezért a földet érést követően a fékrendszer túlhevült.