A Nyugat erősítené a NATO jelenlétét Ukrajnában
Zelenszkij továbbra is Európától vár segítséget.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Zelenszkij továbbra is Európától vár segítséget.
A nő szüleihez látogatott, amikor megtörtént a szörnyűség.
Egy orosz rakéta berepült a lengyel légtérbe
Varsó magyarázatot kér Moszkvától az orosz cirkálórakéta által elkövetett lengyelországi légtérsértése miatt. Emiatt riadóztatták a lengyel légierőt és a NATO közelben tartózkodó vadászgépeit is.
A szláv konyhákról nagy általánosságban elmondható, hogy a savanyú levesek igen népszerűek. Húsvétkor az ünnepi fogások között is szerepel egy, a zurek.
Bár több kísérlet volt ennek megtörésére az utóbbi évtizedekben, a visegrádi együttműködés továbbra is él, és a résztvevő országoknak közös érdekük ennek fenntartása a jövőben is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Prágában.
A Marokkóból származó eperben A típusú hepatitis jelenlétét állapították meg. Felhívták a szülők figyelmét, hogy figyeljenek gyerekeik állapotára!
„Régen nem láttam ilyen jó alkalmat arra, hogy a nemzeti konzervatív, szuverenista és keresztény alapokon álló erők az Európai Unióban meghatározóvá váljanak” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Hunyadi János-díjának átadásán szerdán.
Orbán Viktor Brüsszelben beszélt.
Ugyanazt mint Moszkvával szemben.
Számos város bejáratát már teljesen lezárták.
Megkezdődött a történelem legnagyobb lengyel gazdatüntetése. Számos város bejáratát már teljesen lezárták.
Varázslatos visszatérés: Loreena McKennitt a “The Visit Revisited“ európai turné keretén belül érkezik vissza Budapestre. A világhírű, többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző, 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat.
A régióban gyakorlatilag mindenhol jobban élnek az átlagnyugdíjasok, mint nálunk. A 24. helyen állunk a 27 uniós tagállam közül.
Leginkább a csehekben bíznak.
A koronavírus-járvány rossz hatással volt ránk és az éjszakai nyugalomra.
A világhírű Loreena McKennitt, a többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző, 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat.
Blokádokat állítanak a gazdák országszerte.
A francia elnök Emmanuel Macron csapatok küldését sem zárta ki Ukrajnába
A lengyel származású Samuel Reshevsky egészen Bobby Fisher feltűnéséig Amerika elsőszámú sakkozója volt.
Ezek voltak a hét legolvasottabb cikkei.
Az amerikai fegyvergyártók számára.
Világméretű konfliktus küszöbén állunk.
Ukrajna legnagyobb természeti kincse a termőföld.
Olaszország védelmi minisztere kemény kritikát fogalmazott meg azon NATO-tagállamokkal szemben, melyeknek kormányai arról beszéltek az elmúlt napokban, hogy nem szabad kizárni a nyílt NATO-beavatkozást Ukrajna területén
Macron ragaszkodik a tervéhez.