A Meki számára súlyos következmények fenyegetik a New York-i merénylő lekapcsolása miatt

A múlt héten egy New York-i utcán fényes nappal lelőtték az Egyesült Államok egyik legnagyobb egészségbiztosítási cége, a UnitedHealthcare vezérigazgatóját, Brian Thompsont. A helyi hatóságok egy 26 éves férfit, Luigi Mangionét nevezték meg gyanúsítottként, akit egy McDonald’s-ban tartóztattak le. A letartóztatás után elkezdtek megjelenni Mangionét támogató termékek online.

Zimány Linda zaklatója külföldön fogták el – Megöléssel fenyegette a modellt

Belgiumban fogták el a Zimány Lindát zaklató és a Belügyminisztériumot fenyegető férfit. A BRFK Bűnügyi Főosztály nyomozói azonosították a fenyegetőt, aki ellen belföldi, majd 2024 októberében európai elfogatóparancsot adtak ki. T. Martint ez alapján Belgiumban fogták el, ahonnan november 29-én repülőgéppel hozták Magyarországra. A budapesti nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi nem tett vallomást. Őrizetbe vették, a bíróság azóta elrendelte letartóztatását.

Börtönkapuk mögött: a haragos elgázolása és a környék reakciója

Kiengedték a börtönből azt a férfit, aki áprilisban elgázolta egy haragosát Kántorjánosiban. Az áldozat koponyazúzódással és combcsonttöréssel került kórházba, a sofőrt pedig emberölési kísérlet miatt letartóztatták. Most azonban elengedték, ő pedig a családjával együtt azonnal elköltözött a faluból. Az ismerősei szerint egyébként baleset történt, az áldozat zavarodott volt, és lelépett az autó elé az útra.

Férfi fenyegeti saját apját a véres támadással

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 35 éves pápai férfinak, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2024. november 14-én késő éjjel erősen ittas állapotban megjelent az édesapja – a sértett – tulajdonát képező pápai ingatlannál, majd – annak ellenére, hogy azt a sértett korábban megtiltotta – az ingatlan kulcsra nem zárt bejárati ajtaján keresztül behatolt a lakásba, ahol annak konyhahelyiségébe ment.

Az elfogott társ: A paloznaki plébános gyilkosának bűntársa végül Spanyolországban került kezre

33 év után a rendőrök megfejtették a meggyilkolt paloznaki plébános ügyét és elkapták mind a két tettest. A Balatonfüredhez közeli település 1991. augusztus 26-án életét bolygatta fel egy kegyetlen emberölés. A rendőrségre érkezett bejelentés aznap reggel, hogy az idős plébánost holtan találták. A nyomozók megállapították, hogy egy ismeretlen előző éjszaka a plébánia ajtaját befeszítve jutott az épületbe, az ott alvó lelkészt és egy másik helyiségben alvó idős apácát megkötözte.

A hatóságok lebuktatták a rendőrt Bács-Kiskunban: drogkereskedelem a nyilvánosság előtt

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított rendőrt. A megalapozott gyanú szerint 2024. november 13-án egy Bács-Kiskun vármegyei város élelmiszerboltjának parkolójában egy szolgálaton kívüli rendőr jelentős mennyiségű kannabiszt, valamint kokaint adott át a vásárlójának, amiért cserébe közel négymillió forintot vett át.

A fogdából küldött levelek segítik az óbudai önkormányzat munkáját Kiss László helyettese szerint

Burján Ferenc óbudai alpolgármester szerint a letartóztatásban lévő Kiss László polgármester poltikai fogoly lehet. Bár ők is csak az ügyvédjén keresztül tudnak kommunikálni vele, aki hetente viszi és hozza Kiss leveleit, állítása szerint így is zavartalanul folyik az önkormányzat munkája. Szerinte semmi sem indokolja, hogy időközi választásokat tartsanak,

Szekszárdon 90 kiló speed előállításával próbálkozó férfi akciója kudarcba fulladt

Tavaly májusban bukott le egy szekszárdi férfi egy rakás kábitószer előállításához szükséges alapanyaggal, többek között akár 90 kilónyi speed készítéséhez szükséges amfetaminolajat találtak. De akadtak a lakásán kokain, amfetamit, delta-9-THC előállításához használt anyaggal szennyezett eszközök is. Nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélt első fokon a Szekszárdi Törvényszék egy pincehelyi férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt.

Andrei Mangra újra és újra kihívásokkal találkozik – Nem először kellett pótolni a műsorban

Még mindig nehezen ocsúdnak a Dancing with the Stars szereplői és rajongói Andrei Mangra balhéja után. Mint ismert, a romániai táncost belvárosi otthonában bántalmazták, ám Andrei ellen is indul rendőrségi eljárás kábítószer-fogyasztás és -birtoklás miatt, így információink szerint távozik a TV2 táncos show-jából. A helyére Suti András áll, ám úgy értesültünk, nem ez az első alkalom, hogy helyettesíteni kell Mangrát.

Nemi erőszak vádjával letartóztatták a norvég koronahercegnő fiát: Az eset hatalmas felháborodást váltott ki

A norvég trónörökös, Mette-Marit koronahercegnő fia ismét rendőrkézre került. Hétfőn az oslói hatóság nemi erőszak miatt fogta el a 27 éves Marius Borg Høibyt. A norvég királyi család fiatal tagja egyelőre nem reagált az őt ért vádak kapcsán. Úgy tudni, a férfi jelenleg rendőrségi őrizetben van, de egyelőre még nem kérték az előzetes letartóztatását.

A rejtélyes történet: a ‘medve’ a kamerafelvételen valójában ember volt – döbbenetes eset a biológusok és rendőrség közös nyomozásában

Medvének öltözött emberek húztak le egy biztosítót Amerikában. A biztosító biológusok segítségével derítette ki, hogy az elkövetők nem állatok voltak, hanem ember. A biztosító utólag feljelentést tett, a hatóságok pedig házkutatást rendeltek el, aminek következtében előbukkantak a medvejelmezek, valamint a karmolásokhoz szükséges szerszámok is. A négy férfit letartóztatták.