Készülj fel a dubaji csoki érkezésére az áruházakba: itt a várva várt megjelenés és árak!
Két nagyobb áruházláncban is árusítani kezdik az év slágerédességét a héten.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Két nagyobb áruházláncban is árusítani kezdik az év slágerédességét a héten.
December 24. még mindig egy megosztó kérdés boltok esetében. Már sok hazai üzlet jelentette be, hogy ezen a napon biztosan nem lesz majd nyitva. Azonban vannak üzletek, amelyek másképp gondolkodnak. Most megérkezett a legfrissebb hír az ALDI áruházainak ünnepi, év végi nyitva tartásáról.
A Lidl Magyarország visszahívta és kivonta a forgalomból a 75 grammos kiszerelésű Adventi kalendáriumát (csokoládé) érzékszervi probléma miatt. Ezt közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel. A visszahívott terméket bármelyik Lidl üzletben visszaveszik, az árát blokk nélkül is visszatérítik.
Tisztázódni látszik az ünnepi nyitva tartás a legtöbb hazai nagy üzletlánc esetében. A december 24-ei nap még mindig egy megosztó kérdés boltok esetében. A Lidl, a tavalyi kezdeményezéséhez hasonlóan az idén is elsőként jelentette be, hogy ezen a napon biztosan nem lesz majd nyitva. Azonban vannak üzletek, amelyek másképp gondolkodnak. Mutatjuk a hazai üzletláncok ünnepi nyitva tartásának teljes listáját!
A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. A Blikk Árfigyelő rovatával ehhez nyújt segítséget.
Csak egy napra szóló, elképesztő Black Friday-leárazásokat hirdetett a Lidl, amelyek a háztartási gépektől a kerti eszközökig terjednek, szinte fél áron lehet beszerezni egyes termékeket. Az akciók november 21-én, csütörtökön érvényesek, az áruházlánc hatalmas rohamra számít az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva.
A karácsony az öröm, a szeretet és a gondoskodás időszaka, de sajnos nem mindenki élheti meg ezt a meghittséget. A Baptista Szeretetszolgálat kampányához csatlakozott idén a Lidl, hogy támogassa a nehéz helyzetben élőket. Mi is könnyedén részesei lehetünk ennek a kezdeményezésnek és tehetjük szebbé mások karácsonyát.
A karácsony a meghitt ünneplésről, az együtt töltött időről, a családról, barátokról, szeretetről és a finom ételekről szól. De sajnos vannak, akiknek az ünnepi varázslatból csak kevesebb jut.
Amikor 2004-ben megérkezett Magyarországra a Lidl, a vásárlóknak még viszonylag keveset mondott a diszkont kifejezés, és tényleg raklapokról folyt az árusítás. Húsz év alatt minden szempontból élre tört és rengeteget változott az áruházlánc, amelyről most, a születésnap kapcsán néhány olyan dolog is kiderült, amit talán kevesen hittek volna.
A Lidl középtávon 250-re növelné a magyarországi üzletei számát.
Egyes SPAR szupermarketek meghosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat december 21-én és 22-én. Az INTERSPAR hipermarketek december 20-a és 23-a között reggel 6 és este 10 óra között lesznek nyitva, azonban egyes, bevásárlóközpontokban üzemelő áruházak esetében lehetnek kivételek – írja közleményében a SPAR Magyarország.
A karácsonyi nyitvatartás minden évben egy kényes téma a az áruházak számára, mivel egyszerre szeretnék kiszolgálni a vásárlók igényeit, miközben a munkatársakra is próbálnak tekintettel lenni. Az Auchan úgy döntött, hogy a vásárlókat részesíti előnyben a december 24-ei nyitva tartás kapcsán, miután a Lidl bejelentette, hogy az ő boltjaik biztosan zárva lesznek.
A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. A Blikk Árfigyelő rovatával ehhez nyújt segítséget.
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Balassa Péter ismét benyújtotta azt a törvénymódosítást, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A politikus már hosszú ideje dolgozik azért, hogy a magyarok hivatalosan is munka nélkül tölthessék a szenteste napját, ám mindeddig hiába próbálkozott.
Nagy kérdés a karácsonyi rohanásban, hogy december 24-én mely boltok lesznek nyitva, akár a nagybevásárlást akár csak egy-két apróság beszerzése marad arra a napra. A Lidl már bejelentette, hogy dolgozói érdekében zárva tart. A Tesco azonban rövidített nyitvatartással várja vásárlóit.
Országos boltbezárásra készül a Lidl!
Már hivatalos, hogy bezárnak.
A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. A Blikk Árfigyelő rovatával ehhez nyújt segítséget.
A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. A Blikk Árfigyelő rovatával ehhez nyújt segítséget.
Nagy lehet a baj! Ismét egy mangalicakolbászt kifogásolt a hatóság. Hétfőn a Kifli.hu hívta vissza egy népszerű termékét, most pedig a Lidl mangalicakolbászánál figyelmeztet a termék lehetséges fertőzöttségére a Nébih.
Egy neve elhallgatását kérő olvasónk információja szerint hétfő este a Blaha Lujza téri LIDL-ben vásárlóknak kellemetlen meglepetésben volt része. Nemsokkal este fél kilenc után szúrós szagú gáz terjengett az üzletben. A vásárlóknak el kellett takarniuk az arcukat, volt aki kiszaladt az üzletből, a személyzet pedig elvonult – az elmondások alapján.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Akár egy BMW limuzin is az Öné lehet, ha együtt ünnepel a Lidl-lel, és részt vesz a nyereményjátékukon. A diszkontüzletlánc immár 20 éve a magyar piac meghatározó szereplője. Kínálatát a vásárlói igényekhez igazítja, sikere a kiváló minőségnek, a frissességnek és a kedvező áraknak köszönhető. Most nem csupán ezért éri meg a Lidl-be betérni: ha most vásárol, nagy értékű nyereményekkel gazdagodhat.
A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. A Blikk Árfigyelő rovatával ehhez nyújt segítséget.
A mai világban egyre nagyobb teret kap és egyre fontosabb az egészségtudatos élet. De mit is jelent ez pontosan? Fizikális és mentális jóllétet. Tehát ez nem csupán azt takarja, hogy a vitaminok, az egészséges ételek, valamint a rendszeres mozgás segítségével védjük a szervezetünket a betegségekkel szemben, hanem azt is, hogy a mindennapi feladatokat jó minőségben tudjuk teljesíteni, és képesek vagyunk megbirkózni a különböző szerepeinkből adódó kihívásoknak.
Fantasztikus tortát süthetsz vele.
Nem mindennapi akcióra virradt Magyarország ezen a hétfőn. Ugyanis október 14-től különleges akciót hirdettek a hazai Lidl áruházak: 33 százalékos árkedvezménnyel adják az utóbbi évek egyik legkedveltebb konyhai termékét. Nem lesz meglepő, hogy a Lidl üzleteit tömött sorok lepik majd el a héten. Mutatjuk, mennybe kerül ez a hasznos konyhai termék.
Nem mindennapi akcióra virradt Magyarország ezen a hétfőn. Ugyanis október 14-től különleges akciót hirdettek a hazai Lidl áruházak: 33 százalékos árkedvezménnyel adják az utóbbi évek egyik legkedveltebb konyhai termékét. Nem lesz meglepő, hogy a Lidl üzleteit tömött sorok lepik majd el a héten. Mutatjuk, mennybe kerül ez a hasznos konyhai termék.
A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. A Blikk Árfigyelő rovatával ehhez nyújt segítséget.