Téli lidérc: Idegen árnyékok és suttogó hangok a magányos lelkek szobájában
A lényeket ügyes praktikákkal ki lehet űzni – állítja a mágus.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A lényeket ügyes praktikákkal ki lehet űzni – állítja a mágus.
Egyszerűen bevonzhatod a boldogságodat.
Mindig is az élet szimbólumának tartották a tojást, így a jóslás mellett különféle mágikus varázslatokat is végeztek vele.
Opitz Barbi belátta, hogy az utóbbi időben miért vonult vissza a dalszerzést illetően. Elmondása szerint a magánéleti problémái miatt annyira maga alatt volt, hogy nem tudott a dalírásra koncentrálni. Az előadót azzal is megfenyegették, hogy megölik, ezért feljelentette az illetőt, aki felfüggesztettet kapott. Elárulta továbbá: mágiát tanul.
Különös dolgokkal próbálhat üzenni nekünk az univerzum, és néha nem is sejtjük, miképpen segít nekünk. Akinek életcélja van, rögös úton jut el odáig, gyakran útvesztőben érzi közben magát, ám a csillagok térképet nyújtanak, így üzenve, miképp érhetsz célba.
Vízöntő telihold lesz augusztus 19-én 20 óra 25 perckor.
Úgy érezzük, nem ártana némi szerencse, hogy jobban vegyük a különböző akadályokat az életben. Érdemes ennek érdekében bevetni néhány mágikus praktikát!
A mágus szerint okkal riogatnak a szellemek.
Máig a világ leghíresebb bűvészeként emlegetik.
A szentelt tárgyakért borsos árat kérnek.
Végre itt az van az év legkülönlegesebb estéje, ami a varázslatokról szól.
Valószínűleg nem is gondolnád, hogy milyen messzire nyúlik vissza az első bűvésztrükk története.
Ezek voltak a hét legolvasottabb cikkei.
Csak egy kis mágia kell a boldogsághoz.
Íme, néhány javaslat, hogy nőjön a nyerési esélyed.
Nemcsak gyönyörködni érdemes a virágokban, varázsolni is.
Idén február 24-én különleges szökőnap lesz, és érkezik vele egy kis szerencse.
Nagy utat járt be, mire a titkát el merte mondani.
Elképzelhetetlennek tűnik, de sokan járnak boszorkányhoz azért, hogy a természetfeletti erők segítségét kérjék. Vannak azonban olyan mágiák, amiknek sötét erők adnak táptalajt. Ilyen például a szerelmi kötés.