Egy tragikus veszteség: Feledy Péter egészsége elhagyja, miután elveszíti élete szerelmét, Monspart Saroltát
Szomorú hír érkezett hétfő délelőtt: 81 éves korában elhunyt a legendás televíziós műsorvezető és újságíró Feledy Péter.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Szomorú hír érkezett hétfő délelőtt: 81 éves korában elhunyt a legendás televíziós műsorvezető és újságíró Feledy Péter.
É. Szabó Márta műsorain gyerekek százezrei nőttek fel, as Cimborának köszönhetően még ma is mosolyogva köszönnek rá az utcán. A műsorvezető nemrég Endrei Judit Korhatártalanul című YouTube-műsorának vendége volt. Mindketten évtizedekig dolgoztak az akkoriban egyetlen televíziónál, így jól ismerik egymást. Márta azonban így is meg tudta lepni egykori kolléganőjét.
Amikor Vitray Tamás 1958. augusztus 5-én felállt egy sámlira, aligha gondolhatta, hogy onnan mesebeli magasságokig juthat. Történetesen a halhatatlanságig. Mert a 92 esztendős, egykori televíziós legenda neve s egyénisége immár fogalom. S az lesz húsz meg ötven év múlva is.
Munkáját többek között Erkel-díjjal, Béres Ferenc-emlékplakettel és televíziós nívódíjakkal ismerték el.
Villámkvízünk segítségével kiderítheted, mennyire emlékszel a 80-as évek legendás rajzfilmsorozatára.
A Magyar Televízióban közel húsz évig tarolt a legjobb újításokat és találmányokat bemutató Felkínálom című műsor, amelynek a házigazdája Pomezanski György volt. A műsorvezető elmondta, mivel közszolgálati újságírónak tartja magát, sosem a saját haszna érdekelte, hanem azok érdekeit szolgálta, akik benne voltak az üzletben vagy az ötletben. A tévés a későbbiekben sem akart ebből hasznot húzni, ám azzal megpróbálkozott, hogy a Felkínálom ötletét a műsor megszűnése után továbbfejlessze.
Bényi Ildikó éveken át vezette a lottósorsolást, most lánya a SzerencseSzombat új női műsorvezetője lett.
Teszteld tudásod, mennyire ismered a ’60-as években készült, számtalan ismétlést megért sorozatot.
Deborah Kim Jávor évekig Londonban élt, majd pár éve férjével visszaköltözött Budapestre, a belvárosban élnek.
Szerettük az Ablakot. Amikor „kinyitottuk”, csak úgy áradt be rajta a friss levegő, az enyhe nyugati szél segítségével. Mert szokatlan volt a Kádár-rendszerben, hogy egy televíziós műsor folyamatosan felhívja az ország figyelmét… a hibákra! Az Ablak című közéleti szolgáltató műsort péntekenként több millióan nézték. A Pocsék Áruk Fóruma nemcsak szórakoztatta, de el is gondolkodtatta a nagyérdeműt. Legendás műsorvezetőket láthattunk az 1985 januárjától induló adássorozatban. Például a mindössze 41 esztendőt élt Déri Jánost. Az Ablaknál dolgozni egyszerre volt rang és kihívás. A már 75 esztendős Gombár János előbb szerkesztőként, majd főszerkesztőként vállalt szerepet a kultikus műsorfolyamban.
Kudlik Júlia reagált arra, hogy mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető jelent meg a köztévében. A legendás tévés szerint „az emberek gépekkel való pótlása – az élet minden területén – hamvába hullt utópia.”
Bíró Ada, a mesterséges intelligencia segítségével megalkotott képi és nyelvi modell a Delta-hírekben szerepel.
Az 1964-es tokiói olimpián szerzett ezüstérmet, a Tévétorna című műsorban három lányával szerepelt.
Aki a hetvenes, nyolcvanas években nézett tévét, biztosan emlékszik ezekre a műsorokra. Gyere velünk nosztalgiázni!
A Magyar Televízió bemondói egykor és ma: megnézheted őket, és megtudhatod, hogy élnek 2024-ben.
Tavaly ősszel halt meg Szacsvay László felesége. A közkedvelt színészt saját családi gyásza mellett szeretett kollégái elvesztése is sokkolta az elmúlt időszakban.
Tévéműsorokat is szerkeszthetett.