A szexi magyar lemezlovas merész bikiniben vonult a közönség elé
A tavalyi év DJ-je Malajziában piheni ki a fáradalmait.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A tavalyi év DJ-je Malajziában piheni ki a fáradalmait.
Az egész ország megőrül a vasárnap már „Binzsi” néven árusított süteményért, amit Majka Csurran, cseppen című dala ihletett. Szombaton még a rapper arcképével és a dalban szereplő Bindzsisztán néven lehetett kapni a hódmezővásárhelyi Sarokház Cukrászdában a desszertkülönlegességet, ám másnap már a fotó nélkül és új néven kínálták az édességet, amelyből nem győznek újabb és újabb adagokat készíteni, hiszen a hétvégén máris több száz szelet fogyott. Sőt, akadt vásárló, aki több órát is képes volt azért utazni, hogy megkóstolhassa.
„Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!” Egy mondat, amelyről az idősebbeknek ugyanaz az ember jut eszükbe: Rodolfo, az utánozhatatlan bűvész. A sármos, mindig elegáns, közel 5000 trükkel büszkélkedő férfi, aki 75 esztendősen, már 38 éve, 1987. január 25-én hunyt el. És akiről a fiatalok talán el sem tudják képzelni, hogy a „nyóckerből”, a mélyszegénységből indulva, bűvészként lehetett az ország kedvence.
Milliókat nyerhet a munkáshitellel az a dolgozó fiatal, aki ügyesen használja fel a kamatmentes kölcsönt. A Bank360.hu szakértői szerint lakásvásárlásra és saját vagy családi hitel kiváltásához is jó ez a lehetőség. De akár be is fektethetik ezt a 4 milliót.
Felrobbantotta a színpadot a Papp László Budapest Sportarénában Geszti Péter a 60. születésnapja alkalmából. Az előadóművész, dalszövegíró a hatodik X megünneplése végett január 25-én és január 26-án, vagyis tegnap és ma is jubileumi nagykoncertet adott Geszti Sixty Aréna Show címmel. A Blikk is ott volt a fergeteges hangulatú bulin, tekintsen be galériánkon keresztül a kulisszák mögé!
Annak ellenére, hogy a TikTok közösségi oldal betiltása végül még egy napig sem tartott az Egyesült Államokban, még most is érezni lehet a hatását. A használt telefonpiacon ugyanis felértékelődtek azok a iPhone-ok, amelyeken korábban már letöltötték az alkalmazást, jelenleg nem lehet letölteni az alkalmazást az Apple Store-ból. Van, akik közel 2 milliárdot kért a használt iPhone-ért.
“A baj idején nem láttunk. Most meg idejössz hazudozni?”
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Tíz évvel ezelőtt mutatták be, azóta pedig elsöprő sikerrel és az elmúlt évtizedben megállás nélkül játszották a világhírű Tony-díjas Broadway-musical, Az Őrült Nők Ketrece magyar adaptációját Alföldi Róbert rendezésében, a főbb szerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. Az ikonikussá vált musical előadás 2025-ben néhány előadás után végleg búcsúzik a színpadtól. Előtte viszont még egy búcsúturnéra indulnak.
Küszöbön áll az új aranykor Magyarország és az Egyesült Államok politikai kapcsolatrendszerében – jelentette ki vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter új amerikai hivatali partnerével, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetését követően a Facebook közösségi oldalon közzétett videón.
Ezek cikkeket érdekeltek titeket leginkább a héten!
Naponta érkeznek a hírek, hogy épp mennyivel drágulnak az albérletek. A korábbi évekhez képest többszörös áron lehet manapság lakást vagy szobát bérelni. Kicsit sem könnyű hát az albérlők élete, mégis minden ötödik magyar felnőtt albérletben él – derült ki az OTP Bank felméréséből.
Orbán Viktor vasárnap este 7 órakor a saját YouTube-csatornáján osztott meg egy dokumentumfilmet a koronavírus járvány kapcsán, “Így győztük le a Covid-járványt” címmel. A filmben a miniszterelnökön kívül többek között Szijjártó Péter, Müller Cecília és Pintér Sándor is felszólalt 5 évvel a történtek után. Mutatjuk a film legfontosabb részleteit!
Mutatjuk a hét legolvasottabb sztárhíreit.
5 év telt el a koronavírus-világjárvány kezdete óta.
A sós víz ivása többféle egészségügyi előnnyel jár, ha néhány dologra figyelsz.
Magyar Péter szánalmas módon bújuk a mentelmi jog mögé.
A kormány előre bejelentette, hogy vasárnap este 7 órakor Orbán Viktor YouTube-oldalán tesznek közzé egy dokumentumfilmet, amelyben koronavírus kirobbanásának pillanataira, majd annak kezelésére emlékeznek vissza. Azonban a videó megjelenése előtt Karácsony Gergely is közzétett egy videót, amelyben a beígért filmre reagálva megosztotta, hogy ő hogyan élte meg a történteket, és szerinte mit tett valójában a kormány, és mi történt Budapesten.
Elszakadt a cérna Curtisnél! Csattanós véget ért Egerben az Erőss Róbert-emléktorna, amelyen a zenész az Újpest öregfiúk csapatát erősítette. A korábbi futballistának meggyűlt a baja egy szurkolóval a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, a szemtanúk szerint kapatos drukker az egész rendezvény során cukkolta a rappert és az újpestieket, Curtis a díjkiosztóra vesztette el a türelmét, rövid szóváltás után képen törölte a férfit – az esetről videó is készült, amely a csakfoci.hu internetes oldalon bukkant fel.
Győrffi Marcell Andrást mindig is érdekelte a katonaság és a média világa, ezért úgy érzi, A Kiképzést neki találták ki. A játékos azt mondja, úgy élte meg, mintha kisgyerekként hetekre egy vidámparkba szabadult volna be. Pozitív, életvidám személyiség annak ellenére, hogy számos nehézséggel kellett már megküzdenie az életben: édesapa nélkül nőtt fel, néhány éve pedig egymás után veszítette el imádott nagyszüleit, valamint gyerekkori legjobb barátját.
Műanyag ételes dobozok sorakoznak esténként Kotormánné Schmidt Klaudia makói háza előtt. A kis csomagokban házikoszt, egy-egy adag leves, ragu, paprikás krumpli, sült hús – épp mikor mit főzött a háromgyerekes anyuka. A fogásokból, nemcsak a család vacsorázik, ebédel, hanem jut a rászorulóknak is. A jószívű asszony így segíti a nélkülözőket, hogy legalább a gyomruk ne korogjon és a forró leves ne csak a testüket, de egy kicsit a lelküket is átmelegítse.
Szoboszlai Dominik posztriválisát dicsérték a szurkolók a Bajnokok Ligája-összecsapás után. A Debrecen edzője, Nestor El Maestro korábbi kirúgásáról mesélt, Epres Panni sosem hagyná ki Benedek Tibor emléktornáján. A Bors e heti legolvasottabb sportcikkeiből válogattunk.
Clemenceau fia magyar nőt vett feleségül, de Michnay Ida nem tudta a trianoni döntést pozitív irányba befolyásolni.
Jövő héten beköszönt a tavasz! Az előrejelzések szerint a következő héten is folytatódik a változékony, tavaszias időjárás. A hét elején a délnyugati tájakon akár 20 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében kissé mérséklődik a meleg. A szél gyakran lesz élénk és szórványos eső minden nap előfordulhat.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
Nem sokkal a Honor Magic7 Lite után érkezik a készülék “nagytestvére” a Magic7 Pro a széria második tagjaként. A Honor új okostelefonja tökéletes mesterséges intelligenciával erősített telefonélményt ígér, valamint a fényképezés forradalmiasítását. De nézzük meg, hogy pontosan mit is tud a Honor legújabb dobása!
Köhög, fáj a mellkasa, nem tud aludni, ráadásul pánikszerű félelem rohamai vannak annak a 77 éves mezőtúri férfinak, akit elcseréltek a szegedi klinikán és érfestés helyett – ahogy ő fogalmaz – szabályszerűen meglékelték a mellkasát, mert tüdőbetegnek hitték. A kisváros közkedvelt Csacsa bácsija csak annak örül, nem egy vérmérgezéses beteggel keverték össze, mert akkor simán levághatták volna a lábát is. Perel, de nem azért, hogy keresztre feszítse a hanyag orvosokat, hanem hogy legyen az esete példa, többé ne történhessen meg egyetlen kórházban sem hasonló mellélövés.
Mit gondolsz, melyik az, amelyik igaznak tekinthető? Garantáltan meglepnek majd a válaszok!
Egyre többen hangoztatják nemtetszésüket Majka viselkedésével és a Csurran, cseppen című rendszerkritikus dalával kapcsolatban. A raper körül ráadásul egy újabb botrány alakult ki, hiszen a hódmezővásárhelyi cukrászdában szombaton az ő arcával és a “Bindzsisztán” felirattal kezdtek süteményt árulni. A tévés perrel fenyegette a helyet, akik leszedték a fejét a mostanra átkeresztelt “Binzsisztán” szeletről. Most üzent a cukrászdának: bocsánatot kért. Friss bejegyzésében ugyanakkor a politikusokat és Pottyondy Edinát sem kímélte.