Marics Peti visszatérésével izgalmas fordulat a Dancing with the Stars-ban
Az énekes újra tánccipőt húz Stana Alexandra oldalán
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Az énekes újra tánccipőt húz Stana Alexandra oldalán
December 12-én érkezik a mozikba a Demjén Ferenc slágereire épülő, Hogyan tudnék élni nélküled? című film, amelyben a főszereplők, Törőcsik Franciska és Ember Márk mellett Brasch Bence és Marics Peti is feltűnik majd.
Az újságírókon kívül a szereplők is megjelentek a Hogyan tudnék élni nélküled? filmjének sajtóvetítésén.
Valkusz Milán és Marics Peti már hosszú évek óta jó barátságot ápol, közös formációjuk, a ValMar pedig nagy népszerűségnek örvend. A két zenész nemcsak a munkát, de az otthonát is megosztotta egymással az elmúlt években, ez alól az a rövid időszak volt kivétel, amikor Peti az akkori párjával elköltözött. A szakítás után azonban visszatért a közös lakba, de csak rövid időre, azóta már különköltöztek a társával. Míg Peti a TV2-nél, addig Milán az RTL-nél kapott lehetőséget, most pedig mindketten új számmal rukkoltak elő, azonban nem együtt, hanem külön-külön. Van félnivalója a ValMar rajongóinak?
Végéhez érkezett a Megasztár hetedik évada, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a négy finalista közül csak egy maradhatott, akit a széria győzteseként koronáztak meg. Még mielőtt azonban kiderült, hogy a tehetséges énekesek közül ki nyerte meg a tehetségkutatót, számos zseniális produkciónak lehettünk szemtanúi. Mutatjuk, milyen volt a Megasztár döntője!
1 hét múlva mozikban a Demjén Ferenc slágerei köré felfűzött új magyar romantikus vígjáték! A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmről már sok izgalmas érdekesség napvilágot látott és a visszajelzések alapján a nézők is tűkön ülve várják a bemutatót, emiatt egy újabb, a kulisszák mögé betekintő videóval szeretnénk benneteket, a közönséget ismét megörvendeztetni.
Nagyot robbantott idén ősszel mindkét nagy kereskedelmi tévécsatorna, hiszen az RTL és a TV2 is számos új műsorral indította el a 2024-es év második felét. Most viszont a végéhez közeledik négy fontos műsor is: két hétköznapi és két hétvégi szórakoztató műsor kerül le a képernyőről. Mutatjuk, melyek ezek!
A Megasztáros Orbán Rudolf, Gudics Máté és Dénes Dávid 12 sosem hallott titok osztott meg a hot!-ban. Kattints az izgalmas részletekhez!
A Megasztár nézői nem elégedettek a zsűri döntésével.
Szerelme és édesanyja támogatja Dénes Dávidot.
Mutatjuk, kik a 2024-es Megasztár döntősei. Közülük kerül ki jövőhéten az évad győztese.
Nem telik eseménytelenül a Megasztár vasárnap esti élő adása. Tóth Abigél az első körben az Aerosmith rockballadájával, a Crazy-vel lépett színpadra, a második körben pedig Cserháti Zsuzsa Egy elfelejtett dal című megható számával folytatta. A produkció után azonban sírásban tört ki, aminek el is mondta az okát. A zsűriszékben ülő Marics Peti sem tudta visszatartani a könnyeit.
A Házasság első látásra napról napra izgalomban tartja a nézőket. Most épp Renáta bukott le egy másik férfival, míg Dávid Petrát hírbe hozták valakivel.
Bánsági Petronella a nehézségekről vallott.
Ifj. Scobert Norbi a Mivanaveled vendége volt.
Nem volt könnyű helyzetben a Megasztár ötfős zsűrije a tehetségkutató harmadik élő show-jában. A versenyben maradt tehetségek egytől egyig elkápráztatták őket, ahogyan a közönséget is, ám így is meg kellett hozniuk egy nehéz döntést. Az adás végén Dányi Róbert mellett Szilágyi József számára is véget ért a verseny, és vannak, akik mindezért Caramelt hibáztatják. Az énekes most őszintén elmondta a véleményét az őt ért kritikákról.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Napok óta Dénes Dávid produkciójáról beszél az egész ország.
Az énekesnő az utóbbi időben többször is hangoztatta, hogy nagyon jól megvan egyedül, azonban a rajongók szeretnék, ha ez megváltozna. Ki is szúrták, hogy kedvencük közel kerülhetett egy másik magyar hírességhez, úgyhogy nézzük is meg, ki lehet Tóth Andi új párja.
Till Attila színfalak mögötti videót mutatott.
Még Rúzsa Magdi is a könnyeivel küszködött.
A vasárnap esti Megasztár második körös produkcióit Tóth Abigél és Orbán Rudolf duettje nyitotta. A két tehetséges fiatal nagyon örült, hogy egymással énekelhetnek, rengeteget próbáltak együtt és egy igazán érzelmes, komoly dallal készültek. Lelkiismeretes felkészülésüknek pedig meg is lett az eredménye: nagy pillanatot okoztak, amivel szinte az összes zsűritagot levették a lábukról.
Ő árulta el, hogy nincs túl jól.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Rengeteg dicséretet kaptak a zsűritől.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Dénes Dávid produkciója nagyon izgalmasnak ígérkezett.