Ryan Reynolds bejelentette: Lesz-e folytatás a Deadpool filmnek?

Alig pár héttel ezelőtt jelent meg a Deadpool & Rozsomák, és máris hatalmas, mintegy 825 millió dolláros bevételt generált. Egy ilyen nagy sikernél szinte borítékolható lenne, hogy az alkotók nekilátnak egy folytatásnak is, most azonban kiderült, hogy az ebben reménykedő rajongóknak csalódniuk kell. Ryan Reynolds ugyanis most leszögezte: Deadpool története véget ért.

A sztárság keserű árnyékai – Az elhagyott szupersztár bánatos útja a hírnév után

Nemrég kiderült, hogy Robert Downey Jr. visszatér a Marvel Moziverzumába, ezúttal pedig Vasember helyett Doctor Doomot játssza, aki a következő Bosszúállók-film főgonosza lesz majd. A bejelentéssel véglegessé vált, hogy a Marvel lecserélte Kangot, mint az új fázis gonoszát. A karakter alakító Jonathan Majors azt mondta, “összetört a szíve”, de azért így is örömmel visszatérne Kang szerepébe.

A Marvel-galaxis legdrágább visszatérése: Robert Downey Jr. hatalmas összeget kaszál a filmsorozat új részeiben való szereplésért

Finoman szólva sem tudhat túl jó időszakot maga mögött a Marvel. Úgy tűnik, hogy ezt ők is nagyon jól érzik, és minden tőlük telhetőt bevetnek, hogy visszacsábítsák a kiábrándult rajongókat. Elképesztő összegeket ajánlottak fel Robert Downey Jr.-nak a visszatéréséért. A pénz mellett azonban a szupersztárért mást is bevállaltak.

A Marvel-filmekben Robert Downey Jr. új főgonoszként tér vissza – Vasember megújulva, de veszéllyel

Már 5 éve, hogy Robert Downey Jr. búcsút intett a Marvel-filmeknek, amikor a sokak által imádott karaktere, Tony Stark életét vesztette a Thanos elleni harcban a Bosszúállók: Végjáték című filmben. Akkor azt hitték a nézők, hogy a színészt többé már nem látják a Marvel-filmekben, most azonban jó hírt közöltek a készítők. Downey ugyan nem Vasember-páncélban, de visszatér a Marvel moziuniverzumába.

A Fantasztikus Négyes újra a mozikban: Vajon most sikerül?

Nem titok tovább, hogy mi lesz a hivatalos címe a Marvel legújabb szuperhősfilmjének. A San Diego-i Comic-Conon hatalmas bejelentést tettek az újraélesztett Fantasztikus Négyes készítői, többek között azt is elárulták, ki lesz a produkció zeneszerzője. Az is kiderült, hogy a jövő nyáron debütáló alkotás főszereplői más Marvel filmekben is láthatók lesznek a jövőben.

Akarva vagy akaratlanul: Hollywood egyik legszexibb színészének 43. születésnapja szívmelengető emlékezésekkel

Ma, június 13-án ünnepli születésnapját Hollywood egyik legnépszerűbb és legdögösebb színésze, Christ Evans. Az immár 43 éves Evans olyan filmekben szerepelt, mint a Már megint egy dilis amcsi film, a Fantasztikus Négyes, a Scott Pilgrim a világ ellen és a Tőrbe ejtve. Legismertebb szerepe pedig a Marvel-filmek igazságosztója, Amerika Kapitány volt.

Áttörés a szuperhős sorozatok világában: Az új korszak kezdete

Január 10-én debütál az Echo című sorozat a Disney+ felületén, ami több szempontból is különleges lesz és egy teljesen új korszakot nyithat a Marvel-moziverzum (MCU) történetében. A siket bérgyilkosról szóló hatrészes miniszéria nem csak az eddigi legvéresebb tartalom lesz, de ez az első Marvel Spotlight produkció, vagyis olyan tartalom, amelyekhez nem szükséges az MCU minden szegletét ismerni.