“Nem adom fel!” – mondja a vak énekes, akit elküldtek a Megasztárból
Ismét színpadra szeretne állni a Szabó Andris a vak énekes. Az éneklés jelenti számára a világot.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Ismét színpadra szeretne állni a Szabó Andris a vak énekes. Az éneklés jelenti számára a világot.
Sipos Péter feleségével, gyermekeivel való kapcsolatáról, zenésztársa, Ambrus Zoltán halálának okáról beszélt. Mutatjuk a részleteket!
Ifjabb Schobert Norbert, Schobert Norbi és Rubint Réka középső gyermeke merész lépésre szánta el magát, amikor jelentkezett a TV2 Megasztár című tehetségkutatójába. Bár a zsűri véleménye megoszlott Norbi teljesítményéről, végül bejutott a középdöntőbe, ahol újra bizonyíthatott. Vasárnap azonban már csak Caramel próbált érte harcolni, a zsűri többi tagja nem érkezte elérkezettnek az időt ahhoz, hogy a fiatal énekesjelölt az élő show-ban is színpadra léphessen. Norbi ennek ellenére nem keseredett el, hálás volt az ítészeknek.
Rengetegen drukkoltak a realityben összeházasodott párnak.
Máté Péter kora egyik legkörülrajongottabb énekese volt, viszont lányai nem sztárként emlékeznek rá.
Te meg tudod állapítani egy szövegről, hogy a 70-es, 80-as években született, vagy napjaink termése? Kvízünkből kiderül.
Kiskorától fontos része volt Bereczki Zoltán életének a zene. A Csináljuk a fesztivált! című műsor új zsűritagja az édesapjának köszönhetően alig pár évesen megismerkedett a legnagyobb slágerekkel.
Hatan maradtak a kísértet faluvá lett rákosrendezői vasutas telepen. Hat idős, beteg házaspár illetve egyedülálló ember a sínek mellett húzódó kicsiny kertvárosban. Arab ingatlanfejlesztők luxusnegyedet építenének itt és a szomszédos az egykori iparterületen, ahol családok százai éltek nemrég biztosnak, öröknek hitt nyugalomban. Rendszerek jöttek, mentek az eltelt évszázad során, és mindenki úgy hitte, közlekedni, árut szállítani mindig kell, a vasút örök, akkor pedig az apáról fiúra szálló lakások is azok. Hát nem…
Nem könnyű egyetlen sor alapján kitalálni, hogy melyik régi slágerről van szó. Neked sikerül?
Mindig van abban valami bizsergető, léleksimogató érzés, ha a múlt elrejtett kincsére bukkanunk. A régészek sokat mesélhetnének erről. De az átlagember is átérzi, sőt átéli a pillanatot, amikor a hírekben egyszer csak azt hallja: egy eddig ismeretlen Beatles-dalra bukkantak! Mintha egy unott képű dinoszaurusz sétált volna végig a Vérmezőn.
Nevezhetjük akár kultúrtörténeti pillanatnak is, amikor Weszely Zsuzsa megtalálta a fiókban azt a kottát. Talán ő maga lepődött meg a legjobban a különleges ereklye láttán, hogy aztán egyszer csak megrohanják az emlékek. Tudniillik egy olyan Máté Péter dalt talált, amelyet a fiatalon elhunyt, népszerű énekes neki írt. S most a 72 esztendős, egykori előadóművész azt szeretné, ha megtörténne az ősbemutató és a közönség is hallhatná a slágert. De ki az a Weszely Zsuzsa, akit Susanna Filesch néven tisztelnek Európában? És aki hiába él Münchenben, 2016-ban állami kitüntetést vehetett át Budapesten.
Nem adja fel az álmát Varsányi Réka
Szőke Nikoletta furcsa felkérést kapott
Máté Péter tragikusan korai halálával kapcsolatban számtalan pletyka terjed, unokája most tiszta vizet öntött a pohárba.
Talán Kovács Kati fogalmazta meg legjobban mindazt, amit Máté Péterrel kapcsolatban sokan gondoltak: „Utólag jöttünk rá, hogy pótolhatatlan…”. Az Elmegyek és megannyi ma is népszerű sláger előadója 1984. szeptember 9-én, épp negyven esztendeje, mindössze 37 évesen, váratlanul hunyt el, ám a dalaiból mégis érezhető, mintha folyamatosan a búcsúra készült volna.
Máté Péter negyven éve hunyt el, hiánya örökké fájni fog a szeretteinek és a rajongóinak is.
Családja rettentő vicces, jó fej pasiként emlékszik a negyven éve elhunyt zenészre. Máté Péter lánya, Dorka azt mondta, a halálának évfordulóját nem ünneplik, szeretnék, ha minél gyorsabban elmúlna az a nap.
Könnyeivel küzdve közölte a szomorú hírt Szulák Andrea.
Hosszú betegség után távozott az élők sorából a kiváló szólógitáros, zeneszerző, szövegíró, a Color együttes egykori gitárosa, Felkai Miklós.
Poór Péter ezidáig soha nem hallott történetet árult el a múltjából, kiderült, miért nem tudott részt venni a legelső Táncdalfesztiválon. Egy súlyos betegség volt az oka, amely teljes mértékben keresztülhúzta az akkori számításait.
Rúzsa Magdi egy nagyszerű hírről számolt be.
Poós-Máté Dániel elmesélte, milyen volt Máté Péter unokájaként felnőni. A sikeres zenész halálának valódi okáról is beszélt, elárulva, az énekes özvegye nyitott-e újra a szerelemre.
Egy hónap múlva világra jön Zoltán és Vivi kisfia, azonban a pár otthona nemrégiben leégett, ráadásul a leendő apuka súlyosan megsérült, miközben próbálta oltani a tüzet.
Az énekesnő csodás gyermekeinek ezúttal is sikerült mindenkit levenni a lábáról.
A mini-Dubaj projekt miatt 27 embert lakoltatnak ki a rákosrendezői MÁV-telepről, s az érintettek 30 napot kaptak a kiköltözésre. Ám a cserelakásokat többen nem fogadták el, mivel szerintük lakhatatlanok a felajánlott ingatlanok.
A Tatai út környékén lévő MÁV lakások a Mini Dubaj projekt útjában vannak. Bár az építkezés csak évek múlva indulhat el, az ott élőket már elkezdték kipaterolni.
Mutatjuk, hogyan próbál az S. Nagy István születésének emlékére rendezett, immár 9. koncertre Csongrádi Kata. amire a korábbinál is több vendégfellépőt hívott. A Stefánia Palotában vasárnapra ráadás koncertet is kellett hirdetni, arra is pillanatok alatt elfogytak a jegyek.
Ferenczi György negyedik alkalommal értékeli a versenydalokat.
Gyurcsány Ferenc zenei ajánlóval kedveskedett követőinek karácsony közeledtével, de nem ő volt az egyetlen, hiszen Novák Katalin is elárulta mik az örök klasszikusok, amiket mindig szívesen hallgat.